szerda, december 6, 2023

Így fejeződött be Kyle Larson 2022-es Daytona 500-a – VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

A 2021-es Cup Series bajnok Kyle Larson sokáig szépen kerülgette ki az előtte történő incidenseket, a végén azonban nem tudott mit tenni.

- Advertisement -

Nem meglepő módon ismételten incidensekkel teli versenyt láthatott a Daytona 500-ra kilátogató nézősereg.

- Advertisement -

A verseny során 7 sárga zászlós periódus borzolta a kedélyeket, azonban Kyle Larson balesete volt az, ami miatt még a piros zászlót is be kellett lengetni.

Az eset szerencsétlen történések sorozatának is mondható. Történt ugyanis, hogy Kyle Larson pont abban a pillanatban érte utol Kevin Harvickot, amikor annak lassítani kellett az előtte lévő Chris Buescher miatt.

- Advertisement -

Tudni lévő, hogy a Next Gen autók nagyon könnyen instabillá tudnak válni, és ez történt a Stewart-Haas Racing versenyzőjével is is.

A Hendrick Motorsports 5-ös autójának lökésének következtében Harvick autója megcsúszott előbb balra, majd a korrigálást követően jobbra és végül megint balra.

A 4-es versenygép irányíthatatlanul csapódott bele Todd Gilliland 38-as rajtszámú Fordjába, amely ezután Kyle Larson autója elé fordult be.

A balesetbe ártatlan szemlélőként belekeveredett még Erik Jones, és Noah Gragson is. Utóbbi fantasztikusan tartotta magát az egész versenyen, de mindhiába, a 62-es rajtszámú autó versenye is ideje korán véget ért.

Az incidensekkel tarkított versenyen egyébként Harrison Burton is fejre állt. Szerencsére a 7 sárga zászlós periódus baleseteinek résztvevői közül senkinek nem esett bántódása.

A Daytona 500-at végül Austin Cindric nyerte hatalmas versenyben, csak néhány Bubba Wallace-t csak néhány századdal megelőzve.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.