kedd, április 16, 2024

Hivatalos: 2023-ban a NASCAR Chicago utcáin versenyez majd

Dátum:

Megosztás:

A NASCAR Cup Series autói 2023 júliusának elején Chicago utcáin bőgnek fel, ráadásul az IMSA lesz az egyik betétfutam.

- Reklám -

A NASCAR és a város illetékesei kedden délután közösen jelentették be a megállapodást, amely az ország harmadik legnagyobb televíziós piacára hozza el a mezőnyt.

- Reklám -

2023 Július 1-2. a NASCAR Chicago Street Race Weekend néven futó hétvége időpontja.

A Busch Light Clash-hez hasonlóan a Coliseumban is megragadtunk egy hihetetlen lehetőséget, hogy egy eddig nem látott elemmel bővítsük a versenynaptárunkat, és egy másik nagyvárosi piac szívében álljunk a középpontban” – mondta Ben Kennedy, a NASCAR versenyfejlesztési és stratégiai vezető alelnöke.

- Reklám -

Ez az ideális helyszín NASCAR Cup Series első utcai futamának. A NASCAR Cup Series Next Gen autói és az IMSA gépei a Michigan-tó partján, Chicago belvárosában fognak versenyezni, ami egy igazán történelmi pillanatot jelent sportágunk számára.

A Cup Series futamát (július 2-án, vasárnap) megelőzi egy IMSA futam szombaton, július 1-jén. Azt nem jelentették be, hogy melyik IMSA kategóriák vesznek majd részt az eseményen.

Chicago belvárosában egy ideiglenes, 12 kanyaros, 2,2 mérföld hosszú pályát építenek fel. A rajt/célvonal és a boxutca a South Columbus Drive-on, a Buckingham-kút előtt lesz. A pálya további nevezetes területei közé tartozik a Grant Park és a Soldier Field északi széle, a Chicago Bears otthona.

NASCAR Chicago Utcáin
Fotó: NASCAR Media

A pálya tükrözi azt, amit a NASCAR és az iRacing együttműködve a 2021 júniusában megrendezésre kerülő virtuális eNASCAR iRacing Pro Invitational Series versenyen már bemutatott.

A NASCAR az utóbbi időben nem volt jelen a térségben, mivel legutóbb 2019-ben rendeztek itt, a Chicagoland Speedwayen versenyt, ez a pálya azonban 50 mérföldre van a belvárostról.

A chicagói utcai pálya a tervek szerint a Road America-t váltja a Cup Series versenynaptárában, amely az elmúlt két évben ugyanazon a versenyhétvégén került megrendezésre. A NASCAR várhatóan a jövő hónap elején teszi közzé a teljes 2023-as versenynaptárat.