szombat, április 20, 2024

Ezek a sérelmeket viszik tovább a versenyzők a Clash-ről

Dátum:

Megosztás:

Több kétes eset is volt a NASCAR pont nélküli idénynyitóját a Coliseumban, ami kigyűrűzhet a bajnokság későbbi kimenetelére is.

- Reklám -

Már a gyakorlások során sem fértek el a kis pályán a pilóták, hamar látszott, hogy a futam nem olyan lesz, mint a tavalyi. Egy évvel ezelőtt mindenki óvatos volt, hiszen a Next Gen autóhoz még senkinek nem volt sok a tartalék-alkatrésze.

- Reklám -

A szabadedzéseken AJ Allmendinger lökte falba Chase Briscoe-t, ez lett végül csak az előjele annak, ami a mezőnyre várt a 16 sárgával tarkított főfutamon.

Aztán Kyle Busch mérgelődött egyet azon, hogy a 150 körös verseny 65. körében Joey Logano forgatta ki.

- Reklám -

„Sajnálatos így végezni ennyire kétszínű srácok ellen. Még korábban együtt voltunk a TV-seknél, és akkor úgy köszsöntünk el, hogy szerencsét kívántunk egymásnak. Aztán jön, és lám, kipördít. Ne is beszáljem hozzám az, aki utána ilyen f*szfej módjára viselkedik.”

Ellenfele ugyanakkor elismerte a hibáját:

„Túlságosan agresszív voltam, elrontottam, én hibáztam. – nyilatkozta a NASCAR-címvédő Logano az NBC Sportsnak. – Szerencsére elég gyors volt ahhoz, hogy felzárkózzon. Én rosszul éreztem magam miatta. Örülök neki, hogy végül az elejében [harmadikként] végzett.”

Az este másik unfair mozdulatát egy másik dobogós, a másodikként záró Austin Dillon mutatta be, méghozzá Bubba Wallace ellen a verseny utolsó köreiben. Erre a sértett fél sárga alatt ment bele Dillon autójába, ezzel megtorolva a sérelmeket.

„Utálom, ami Bubbával történt. Jól ment az autója, és jól jött ki neki minden, de nehéz megmozdani, hogy ő nyom előre, vagy őt is nyomják. Én csak annyit tudok, hogy háromszor jött nekem a kanyar előtt, és háromszor fogtam meg. És amikor én kerültem mögé, tudtam, hogy én sem fogom kímélni, de talán túllőttem a célon.”

Wallace pedig érthetően nem volt boldog:

„Meg sem próbálta bevenni a kanyart, csak belém jött hátulról, de ez van. A korlátba nyomott az újraindításnál, úgyhogy visszaadtam neki, [hogy érezze a törődést].”

A jövő hétvégén, a Daytona 500-on meglátjuk, lesz-e böjtje a tét nélküli verseny eseményeinek.