back to top
kedd, május 21, 2024

Custer bűnös, helyzetjelentés Bowmanről – NASCAR hírmorzsák

Dátum:

Megosztás:

A NASCAR fellebbviteli bírósága döntést hozott Cole Custer ügyében, Alex Bowmanről pedig hamarosan helyzetjelentést kaphatunk.

  • A háromtagú fellebbviteli testület megállapította, hogy a 41-es rajtszámú csapat valóban megsértette a szabályokat, miután a NASCAR megbüntette őket a verseny kimenetelének manipulálása miatt. Custert azzal vádolták, hogy „vitathatatlanul” félrehúzódott a hátsó sikánba érve, hogy csapattársa, Chase Briscoe az utolsó körben pozíciót tudjon nyerni, és ezzel tovább tudjon jutni a rájátszás követekző körébe.
  • Alex Bowman „jól van”, legalábbis a SiriusXM NASCAR rádió vendége a Hendrick Motorsports elnök vezérigazgatója, Jeff Andrews szerint. Hozzátette, hogy Bowman állapotáról bővebb helyzetjelentést a következő 3-5 napban kaphatunk, mindenképp még a Phoenix-i verseny előtt.
  • Csapat nélkül maradhat Hailie Deegan, miután jelenlegi NASCAR Truck Series alakulata, a David Gilliland Racing Fordról Toyotára vált, és átveszi a Kyle Busch Motorsports által üresen hagyott helyet a japán márka fiatal versenyzői programjában.
  • Dale Earnhardt Jr. szerint duplán veszélyes a NASCAR Next Gen autójának jelenlegi helyzete.”A véleményem a következő. Egyre többen ismerik el, hogy agyrázkódásuk van, ami jó. De még így is csak Kurt Busch és Alex Bowman lépett előre.” – magyarázta Dale Earnhardt Jr. „Ne áltassuk magunkat. A versenyzők agyrázkódást kapnak és ettől függetlenül versenyeznek vele. Nem döbbennék meg, ha ezek közül a srácok közül többen tudomásukon kívül agyrázkódással versenyeztek volna idén.
  • Ryan Blaney továbbra is nyeretlen az idei szezonban, és valószínűleg egy győzelem az egyetlen útja a NASCAR Cup Series 2022-es bajnoki címért folytatott döntéjébe, de úgy véli, a vasárnapi futam a Martinsville Speedwayen tökéletes alkalom lehet arra, hogy ez megváltozzon. „Nem is tudnék jobb helyet elképzelni az idei első győzelmünk megszerzésére” – mondta Ryan Blaney. „Nagyon jól futottunk ott a múltban. Valószínűleg kétszer, vagy háromszor is nyerhettünk volna már ott. Jó lenne, ha egyszer már tényleg összejönne.