Emmitt Smith, az NFL legendás futójátékosai az idei szezonban NASCAR csapatot indított, azonban az eredmények még nem rózsásak.
Smith versenyzője az a Jesse Iwuji, aki az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiájára járt, és jelenleg a haditengerészet tartalékos tisztje, miután hét évig aktív szolgálatot teljesített.
„Eddig nehéz szezonunk van. De ez az első évünk, és ez Jesse első teljes szezonja. Ez az év a tapasztalatszerzésről szól. A legjobb helyezésünk egy 27. hely volt, de ez a legutóbbi kiesésünk miatt romlott le, mivel előtte a 19. hely volt az átlagunk” – mondta Emmit Smith.
„Szóval haladunk előre, de hamarosan változtatásokat fogunk végrehajtani, és remélhetőleg ezek a változtatások pozitívan alakulnak.”
Smith Amerika Csapatában, a Dallas Cowboys-ban töltötte legszebb éveit, ahol 3 Super Bowl-t nyert.
A Hírességek Csarnokába beválasztott játékos mezszáma a 22-es volt, azonban ezt a rajtszámot már a Penske birtokolja a NASCAR Xfinity Series-ben. Így jutottak el a 34-es számhoz.
„Nem is tudtam, hogy a 34-es szám milyen nagy hatással van ránk, amíg végül meg nem kaptuk a számot, és el nem kezdtünk foglalkozni a történelmével és Wendell Scott-tal, az egyik első afroamerikai NASCAR versenyzővel.”
„Ő volt az első afroamerikai győztes. Ő is a 34-es autóval versenyzett, így a 34-es szám több szempontból is szimbolikus.”
Smith azt is elmondta, neki miért ennyire fontos a 34-es szám.
„Ez volt Walter Payton mezszáma, és ő volt az én példaképem az NFL-ben. Nagyszerű érzés, hogy mindkét legenda előtt tiszteleghetünk ezzel a rajtszámmal.„