Az 1960-as évek sztárja, a történelem egyik legsokoldalúbb autóversenyzője, Dan Gurney a NASCAR-ban is ment néhány alkalommal, természetesen sikerrel.
Sok szempontból újításokat hozott az autósportba az amerikai versenyző, aki öt éve hunyt el. Ő alkotta meg a légterelőkre akasztható toldalékot, a leszorítóerőt növelő Gurney-bajuszt, ő volt az első pilóta, aki teljes arcot fedő sisakban versenyzett, és hozzá kapcsolódik a pezsgőlocsolás, mint ünneplési forma feltalálása is.
Legszebb sikereit a Forma-1-ben érte el, de a szünetekben jutott ideje arra, hogy más futamokon is rajthoz álljon, ahogy abban a korban sokan megtették az évi körülbelül tíz nagydíj között. Le Mans gyakori célpont volt, és az Egyesült Államokba szintén többen átruccantak néhány alkalomra, Gurney jellemzően Daytonában, Sebringben, valamint Riverside-ban versenyzett.
Spontán bőrig áztatta főnökét, hagyomány lett belőle az autósportban
Utóbbi különösen kedves volt neki, hiszen a pálya Kaliforniában található, abban az államban, ahol beleszeretett az autósportba, miután a családja odaköltözött apja avokádófarmja miatt. A NASCAR akkori csúcskategóriája, Grand National Series januári versenyeit elképesztően uralta itt, ötször megnyerte, és az Autosport határozottan az utolsó győzelmét a legkiemelkedőbbnek, erre tekintünk most vissza.
A kanyargós pályán 500 mérföld, azaz több mint 800 kilométer, nagyjából ötórányi küzdelem várt a mezőnyre a hatalmas forróságban. Gurney az élről vágott neki a futamnak, de David Pearson (háromszoros NASCAR-bajnok) és Parnelli Jones (korábbi Indy 500-győztes), aztán Mario Andretti (későbbi F1-es és Champ Cars bajnok) is megelőzte.
Két előzéssel, majd a bokszkiállások során visszakapaszkodott az élre, ahol folytatta a csatát két nagy ellenfelével, aztán Pearson leszakadt tőlük. Az 1. helyért harcolóknak keresztbe tett egy-egy defekt, és Gurney húzta a rövidebbet: a bal hátsó abroncsát szúrta ki egy fémtörmelék, és a bajt az jelentette, hogy a felforrósodott gumit alig tudták lecserélni a szerelők, a nem tervezett kiállás 1 perc 25 másodpercbe került, amely után Gurney 54 másodperc hátrányban találta magát Jones mögött.
Dan Gurney on his way to victory in the 1968 Motor Trend 500 @ Riverside. pic.twitter.com/ysJVxnEhWF
— Andrew (@Basso488) April 13, 2020
Ekkor begyújtotta a rakétákat és újra megmutatta az elsősorban érte szurkoló közönségnek, mekkora klasszis: ledolgozta a hátrányát és az utolsó tankolások után nem sokkal megelőzte Jonest, akit egy kisebb motorhiba is akadályozott. A 44 rajthoz állóból csak 13-an értek célba, nagyon sok autóban csődöt mondott a technika a hőségben. Gurney-é viszont kibírta és több mint fél perc előnnyel elsőként szelte át a célvonalat.
Gurney népszerűsége egyébként akkora volt, hogy 1964-ben egy autós magazin kampányt indított azért, hogy ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke.
Az IndyCar-ban is bemutatott bravúrt Riverside-ban
Nagyon hasonló körülmények között szerezte hét IndyCar (akkori nevén USAC-) győzelme közül az 1967-est Riverside-ban. A 116 körös táv 72. köréig minden simának nézett ki, az élről indulva már fél perces előnyt épített ki, korábban csak Jim Clark veszélyeztette a pozícióját, de ő kiesett.
Ekkor ütött be a krach, a bokszkiállásnál, az egyik kereket csak nagyon lassan tudták lecserélni a szerelők. Mario Andretti és Bobby Unser (a sorozat későbbi kétszeres bajnoka) elé ugrott, ekkor is nagy felzárkózásra volt szükség a saját csapatának autóját vezető Gurney-től. Válaszolt a kihívásra, körönként 1,5 másodpercet hozott ellenfelein, és az utolsó körben megelőzte Unsert. Ezzel a győzelmet is megszerezte, mivel közvetlenül előtte Andrettinek ki kellett állnia újra a bokszba üzemanyagért.
Az Autosport az IndyCar-ban ezt minősítette Gurney legnagyobb győzelmének.