kedd, április 23, 2024

A Csodagyerek tündöklése – A NASCAR története IV.

Dátum:

Megosztás:

NASCAR-történelmi áttekintőnk 4. részében a ’90-es, valamint a 2000-es évek elejének legfontosabb eseményeit vesszük górcső alá.

- Reklám -

Az előző részt egy új titán, Jeff Gordon érkezésével zártuk. A ’80-as évek, főként a Darrell Waltrip-Dale Earnhardt csatákról szóltak, ez a generáció azban a ’90-es évekre lassan kezdett kiöregedni. Előbbi 1991-ben már saját csapatánál versenyzett, az eredmények azonban meg sem tudták közelíteni azokat, amiket Junior Johnson, vagy Rick Hendrick csapatánál elért.

- Reklám -

Waltrip utolsó sikereit 1992-ben érte el, mikor 3 győzelmet begyűjtve 9. lett a bajnokságban. Pályafutása utolsó győzelmét hol máshol arathatta volna, mint Darlingtonban.

Earnhardt az évtized elején még sorra nyerte a futamokat és a bajnokságokat. 1990-ben, ’91-ben, ’93-ban és ’94-ben is ő volt a legjobb. Sorozatát csak 1992-ben, az alig fél évvel később halálos repülőgép-balesetet szenvedő Alan Kulwicki tudta megtörni.

- Reklám -

A lengyel származású Kulwicki 1986-ban futotta első teljes NASCAR-szezonját, az első sikerre pedig 1988-ig kellet várnia. A phoenixi győzelmét követően az AK Racing versenyzője nemes egyszerűséggel megfordult a pályán, és visszafelé is megtett egy kört, ezzel tradíciót teremtve. A „Lengyel győzelmi kör”-nek nevezett ünneplést Kulwicki mindössze egyszer adta ismét elő, amikor 1992-ben Atlantában megnyerte a bajnokságot.

Példáját azonban sokan követték. Többek közt pályafutása utolsó versenyén, Jimmmie Johnson is így búcsúzott a közonségtől. Na de ez már egy több, mint 2 évtizeddel későbbi történet…

A „Lengyel herceg”

Kanyarodjunk vissza Kulwickihez. A „Lengyel herceg” becenevű versenyző pályafutása során mindössze 5 alkalommal látogathatott el a Victory Lane-re, legeredményesebb szezonja pedig épp a bajnoki éve volt. Ekkor megdöntve egyéni rekordját, 2!!! győzelmet is elért abban az évben. A második helyet abban az évben Bill Elliott szerezte meg, aki 5 elsőséget is begyűjtött a szezon során. Köztük az utolsó, atlantai versenyt is ő nyerte, így végül mindössze 10 pontra maradt le az elsőségről. Az akkori pontszámítási rendszer alapján ez azt jelentette, hogy ha Kulwicki nem a 2., hanem a 4. helyen végez, akkor Elliott ünnepelhetett volna bajnoki címet.

Kulwicki a NASCAR történetének egyik legnagyobb fordítását hajtotta végre, ugyanis 6 versennyel a vége előtt még úgy tűnt, sima lesz a szezon Elliott számára. Martinsville-ben azonban az 5. helyen ért célba, míg Elliottot mindössze a 30. helyen rangsorolták. A georgiai a 158. körben ugyanis motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Davey Allison volt ekkor Elliott közvetlen riválisa, azonban ő is mindössze a 16. helyen ért célba.

A következő versenyeken is szenvedett Elliott. New Hampshire-ben mindössze 26., Charlotte-ban ismét a 30. lett. Mindkét esetben műszaki hibák hátráltatták. Allison pedig követve a riválist, szintén nem tudott stabilan a top 10-be keveredni.

Kulwicki 1992 Hooters 500
Az 1992-es bajnok, Alan Kulwicki
Fotó: RacingOne/Getty Images

Kulwicki e közben sorra szállította a top5-ös helyeket. Az utolsó 6 futamból összesen 4 alkalommal végzett a legjobb 5-ben, ami a bajnoki címet eredményezte számára. Az 1993-as évet sem indította rosszul. Bár Daytonában kiesett, Rockinghamben és Richmondban ismét a top5-ben zárt. 5 versenyt követően a bajnokság 5. helyén állt, amikor a Bristol-i verseny helyszínére tartva repülőgépbalesetet szenvedett. A címvédő, 2 másik utassal, és a pilótával együtt a baleset következtében elhunyt, a NASCAR pedig egy igazi egyéniséggel lett kevesebb.

A Csodagyerek színre lép

1993-ban ismét régi pompájában tündökölt Dale Earnhardt, és behúzta 6., majd 1 évvel később 7. bajnoki címét is. Az agresszív stílusa miatt a „Megfélemlítő” becenevet kapott Earnhardt ezzel beérte régi riválisát, Richard Petty-t, és formáját senki nem kételkedett abban, hogy hamarosan egyedüliként áll majd az örökranglista 1. helyén. Ehhez azonban volt 1-2 szava egy fiatal titánnak, Jeff Gordonnak is.

A skót, valamint ír felmenőkkel rendelkező Gordon 1992-ben, a szezonzáró atlantai versenyen mutatkozhatott be az akkor Winston Kupa névre hallgató bajnokságban. Ekkor már zsebében lapult a Rick Hendrick által aláírt, 1993-as teljes szezonra szóló szerződés. Az általa később legendássá tett 24-es autó remekül mutatkozott be Daytonában, ahol Gordon rögtön meg is szerezte pályafutása első top 5-ös helyezését. Ezt később még 6 hasonló siker követett, melynek köszönhetően első teljes szezonját a 14. helyen zárta. Ha hozzátesszük, hogy mindössze 32 ponttal maradt el Darrell Waltrip az évi teljesítményétől, méginkább megsüvegelendő az akkor még csak 22 éves Gordon teljesítménye.

Nem kellett várni sokat az első győzelemre sem. 1994. május 29-én ráadásul az egyik legrangosabb versenynek számító charlotte-i Coca-Cola 600-at nyerte meg Rusty Wallace és Geoff Bodine előtt. A szezon során még egy nagy versenyt, az első ízben megrendezésre kerülő indianapolisit is be tudta húzni, ezzel nyolcadik helyen zárva a bajnokságot.

Jeff Gordon 1994 Brickyard 400
Jeff Gordon a Victory Lane-en az 1994-es Brickyard 400 győzelmét követően
Fotó: NASCAR Media /Dozier Mobley/Getty Images

Bajnoki címek, bajnoki címek hátán

Két ismerkedő szezont követően azonban jött az 1995-ös év, amikor nem talált legyőzőre Gordon. A Daytona 500-on kieséssel indította a szezont, Rockinghamben azonban már pályafutása 3. győzelmét ünnepelhette. A szezon során, ismét rámenve a nagy versenyekre, Bristolban, Daytonában és Darlingtonban is győzni tudott. Szezonbeli 7 győzelme, 17 top 5-ös, valamint 23 top 10-es helyezése óriási dominanciát jelentett. Csak Earnhardt tudta vele tartani a lépést, azonban hiába végzett a 7-szeres bajnok 19-szer a legjobb 5-ben, már az utolsó futam előtt eldőlt, nem lehet legyőzni Gordont.

Az 1996-os szezonban még rá tudott tenni egy lapáttal Gordon, ezúttal viszont egy veterán csapattárs beleköpött a levesébe. Ezt a csapattársat pedig Terry Labonte-nak hívják. A texasi első versenyét még 1978-ban teljesítette, a 80-as éveket pedig mintegy tucatnyi futamgyőzelemmel hagyta a háta mögött. Rick Hendrick csapatához 1994-ben szerződött, első évében pedig rögtön 3 győzelemmel ajándékozta meg újdonsült csapatát. A ’95-ös szezont 6.-ként zárta, 1996-ban azonban minden róla szólt. Bár az év pocsék módon, két kieséssel kezdődött, a hátralévő versenyeken összesen 21 alkalommal végzett a legjobb 5-ben. E mellett 2 sikert is elkönyvelhetett, a bajnokságban pedig összesen 37 pont előnnyel az 1. helyen zárt.

Erősebben, mint valaha

Gordont feltüzelte az előző szezon. Tudta, hogy ha ismét bajnok akar lenni, még az eddigieknél is keményebben kell küzdenie. Ilyen szellemben kezdte a szezont, ami rögtön 2 sikerrel indult számára. A bajnoki címmel felérő Daytona 500-at ráadásul a verseny valaha volt legfiatalabb győzteseként húzta be, így bajnoki címe mellé immár egy újabb neves trófeát is begyűjtött.

Jeff Gordon az 1999-es Daytona 500 megnyerését követően
Jeff Gordon az 1999-es Daytona 500 trófeájával
Fotó: NASCAR Media / Jamie Squire /Allsport

Egészen az utolsó két futamig nem volt kérdés Gordon bajnoki címe, azonban az utolsó két futamon több, mint 100 pont előnyt elszórva, a történelem legszorosabb hármas bajnoki harcában találta magát. Gordon végül mindössze 14 ponttal verte meg a 7 győzelmet szerző Dale Jarrettet, valamint 29 ponttal előzte meg a harmadik helyen záró Mark Martint.

1998 a rekordokról szólt Gordon számára. A Poconóban, Indianapolisban, Watkins Glenben, valamint Michiganben, zsinórban szerzett 4 győzelme rekordot jelentett, akárcsak a június 14-től október 17-ig tartó 17 versenyes top 5-ös sorozata, melyre azóta sem volt képes egyetlen versenyző sem. Nem csoda hát, hogy a szezon végén 364 pontos előnnyel húzta be 3. bajnoki címét. Ekkor pedig senki nem gondolta volna, hogy már csak 1 alkalommal kerülhet fel a neve a bajnoki serlegre.

Az utolsó ilyen alkalom 2001-ben volt, amikor az IRL-ből érkezett Tony Stewarttal vívtak harcot az elsőségért. A harc nem volt oly’ komoly, mint az előző években, lévén 5112 pontot szerezve 349 pont előnnyel húzta be a negyediket.

A 2001-es év azonban nem elsősorban Gordon utolsó bajnoki címéről marad emlékezetes…

A legenda halála

Bár Dale Earnhardnak az 1994-es bajnoki címét követően nem sikerült újabb elsőséget begyűjtenie, a 7-szeres bajnok a ’90-es évek második felében sem tétlenkedett. A Gordonnal való ’95-ös harc, és a ’96-os jó szezonkezdet után azonban immár a bajnoki harcba nem nagyon tudott beleszólni. 7 bajnoki cím után azonban egy serleg még mindig hiányzott a vitrinből, melynek megszerzéséért 1998-ban 20. alkalommal is harcba szállt.

Pályafutása során sokszor járt már közel Earnhardt a Daytona 500 megnyeréséhez. 1990-ben a verseny vége felé óriási előnnyel vezetett, mikor belengették a sárga zászlót. Az újraindítást követően is tartani tudta előnyét, az utolsó kör utolsó kanyarjában azonban defektet kapott, így Derrike Cope ölébe hullott a győzelem. 1993-ban szintén vezetett az utolsó körben, Dale Jarrett azonban elvette tőle a sikert, 1995-ben pedig, ezúttal Stirling Marlin mögött, szintén második lett.

Az 1998-as verseny azonban róla szólt. A verseny 198. körében Dale Earnhardt vezetett Bobby Labonte előtt, amikor a hátsó egyenesben baleset történt. Az akkori szabályok értelmében ilyenkor a célvonalig szabad volt a verseny, és csak ott fixálódott a sorrend. És mivel még nem volt érvényben a futamot sárga esetén meghosszabbító Green-White-Checkered szabály, nyilvánvalóvá vált; ezek a Daytona 500 utolsó méterei. Bár Labonte támadott, Earnhardt simán hazahozta az autót, így pontot téve egy 20 éve befejezetlen ügy végére.

Az ünneplését követően a pitbe visszatérő Earnhardtot sorfal fogadta; mindenki gratulálni akart az újdonsült daytonai bajnoknak, aki, bár ekkor még senki nem tudhatta, pályafutása utolsó nagy sikerét ünnepelte.

Earnhardt 1998 Daytona
Fotó: NASCAR Media / ISC Archives/Getty Images

A fekete vasárnap

2001. február 18. Ez a dátum örökre beleégett minden autósport-rajongó emlékezetébe. A mezőny egyik legnépszerűbb versenyzője ekkora hunyta le örökre a szemét. A Daytona 500 utolsó körében Michael Waltrip és fia, Dale Jr. mögött a harmadik helyért csatázott, amikor a 3-as kanyarban összeakadva Stirling Marlinnal és Ken Schraderrel falnak csapódott.

Az ütközés olyan erejű volt, amit a legenda nem élhetett túl. A súlyos koponyasérüléseket szenvedő Earnhardt néhány perccel a kórházba szállítást követően elhunyt. Ahogy azonban a hasonló tragédiáknál lenni szokott, halála nem volt hiábavaló. A balesetet követő biztonsági változtatások ugyanis később számtalan alkalommal óvtak meg versenyzőket a biztos haláltól.

Biztonság mindenek felett

A 2001-es Daytona-i balesetet követően a NASCAR-nak lépnie kellett. Legnagyobb legendájuk elvesztése hasonló tragédia volt, mint a Formula 1-ben Ayrton Senna 1994-es halála, ami szintén óriási biztonsági fejlesztéseket hívott életre.

A NASCAR is elkezdte természetesen vizsgálni az Earnhardt halálához vezető okokat, és azt, hogyan lehetett volna megelőzni a tragédiát. A szervezet a balesetet követően kötelezővé tette a versenyzők fejét teljesen eltakaró bukósisakok használatát, addig ugyanis engedélyezett volt az elöl nyitott sisakok használata, melyet a baleset idején Earnhardt is használt.

Bár nem tették azonnal kötelezővé, a NASCAR elnöke, Mike Helton „erősen javasolttá” tette az ostorcsapás-effektus kivédésére hivatott HANS használatát. Pár versenyző már korábban is használta  a biztonságtechnikai eszközt, azonban a felhívást követően a mezőny nagy része úgy döntött, biztonságuk érdekében bevállalják a kis kellemetlenséget. A szervezet mindössze hónapokkal később, Blaise Alexander október 4-i balesetét követően tette kötelezővé a HANS használatát. 2 héttel Alexander halálát követően, 2001. október 17-én a NASCAR szabályba foglalta az eszköz kötelező jellegű használatát.

E mellett a pályákon is történtek változtatások, és egyre több helyszínre kerültek fel az ütközési energiát elnyelő, ma már világszerte használt SAFER-korálátok.

A NASCAR elindul világhódító útjára

Bár a ’90-es években, illetve a 2000-es évek elején voltak még Earnhardt balesetéhez hasonló sötét pillantok, ez az időszak összességében mégiscsak olyan éveket ölel fel, melyeket a NASCAR történetének legfényesebb időszakaként említhetünk.

Ahogy arról már korábban említést tettünk, az Egyesült Államokban az 1979-es Daytona 500 hozta meg a NASCAR számára a régóta vágyott elismerést. Ezt követően szinte azonnal, robbanásszerűen nőtt a futamokra kilátogatók, valamint a versenyeket a TV-n keresztül megtekintők száma. Arra azonban, hogy minden verseny képernyőre kerüljön, egészen 1985-ig kellett várni. Ekkorra már számos egyéb sorozat, így az addig piacvezető IndyCar is évek óta ellátta közönségét hasonló terjedelmű közvetítésekkel.

Ennek megfelelően persze a NASCAR – IndyCar csata az előző évezred utolsó évtizedének elején még bőven utóbbi felé billent. Jött azonban az IndyCar népszerűségét évtizedekre megtépázó, hatását mind a mai napig érzékeltető szakadás, ami Bill France Jr-éknak nem is jöhetett volna jobbkor.

Irány a tengerentúl

A ’90-es évek elején ugyanis már nemcsak a teljes futamos közvetítések, de a nemzetközi terjeszkedés is elindult, ennek eredményeképp pedig a világ közelebbről is megismerhette az amerikai szériaautózást. Elsőként természetesen az USA-val televíziós fronton is szoros kapcsolatban álló Kanadában, később pedig Európában is megjelentek a versenyek közvetítései.

Ez utóbbit az ESPN tulajdonában lévő pán-európai sportcsatorna, a Screensport szolgáltatta, mely megannyi amerikai sportesemény közvetítése mellett a NASCAR-nak is kiemelt szerepet szánt. 1993-ban a Screensport és az Eurosport összeolvadásával nem szűnt meg, sőt, inkább még inkább erősödött az európai jelenlét. Ennek köszönhetően a ’90-es évek végét jellemző öldöklő csatákról már akár Magyarországon is elsőkézből értesülhettünk.

Persze nemcsak a nemzetközi piacon hódított a NASCAR, de az Egyesült Államokban is egyre-másra döntötték a futamok a nézettségi rekordokat. Míg 1990-ben „mindössze” 10 millió néző volt kíváncsi a Daytona 500-ra, addig 2002-ben már majd’ 19 millió ember követte figyelemmel a futamot.

A népszerűség növekedésében persze nemcsak az IndyCar hanyatlása, de a NASCAR üzletpolitikájának változása is közrejátszott.

Rend a lelke mindennek

A ’80-as, ’90-es évek amerikai televíziós közvetítéseiben mindössze egyetlen fix pont volt; a Daytona 500-at a CBS közvetíti. Az országos lefedettségű kereskedelmi csatorna érthető módon az 1979-es sikert követően nem hagyta kicsúszni kezei közül az aranytojást tojó tyúkot, a szezon többi versenyének közvetítéséért azonban már nem törte annyira magát.

Ezekben az években még nem a NASCAR, hanem a pályák rendelkeztek a futamok közvetítési jogaival, így lényegében bármely olyan TV csatornával szerződést köthettek, amely vállalta az adott verseny közvetítését. Így fordulhatott elő az a szituáció, hogy a 1984-ben 7 különböző TV csatorna osztozott az azévben képernyőre került másfél tucatnyi futamon.

Bár a ’90-es évek végére ez némiképp egyszerűsödött, a megosztottság egyáltalán nem könnyítette meg a futamok iránt érdeklődők dolgát. Daytona 500 a CBS-en, 1 hét múlva Rockingham a TNN-en, majd 2 futam az ABC-n, 1 az ESPN-en… Ember legyen a talpán, aki mindezt fejben tudja tartani. Többek közt ezért (na meg a nem elhanyagolható plusz bevételért) az évezred végén úgy döntött, megszünteti a régi rendszert, és közvetlenül ők értékesítik majd a futamok közvetítési jogait.

A 2001-es szezonra 3 csatornával, a Fox-szal, az NBC-vel, valamint a TNT-vel kötött szerződést. A TV tásaságok immár nem 1-1 verseny, hanem egymást követő futamok közvetítési jogait vásárolhatták meg. Az első, 2,4 milliárd dollárról szóló szerződés értelmében a szezon első felét júliusig bezárólag a Fox, illetve testvércsatornája, az FX, míg a második felét az NBC, illetve a velük szoros együttműködésben álló TNT közvetítette.

A dolog egyetlen csavart tartalmazott, amely a Daytona 500-at érintette. A legrangosabb versenyt ugyanis a Fox és az NBC évente felváltva közvetítette, megadva a jogot az 500-ról lemaradó csatornának a júliusi 400-as mérföldes Daytona-i futam közvetítésére.

Az amerikai nézők innentől kezdve pontosan tudták, hova kapcsoljanak, ha vasárnap délután NASCAR versenyt szeretnének nézni. A sorozat népszerűsége pedig soha nem látott csúcsokat döntött…

Sorozatunk további részei:

I. rész: Az autószerelő, és válogatott szélhámosok
II. rész: A király színre lép
III. rész: Új idők új dalai

V. rész: A csodás aranykor