csütörtök, április 18, 2024

A brutális kihívást híres autóversenyzők is teljesítették

Dátum:

Megosztás:

Közel két maratonnak a távját kell lefutni két napon belül az egyre népszerűbb kihívásban, amit NASCAR-pilóták is teljesítettek január első hetében. 

- Reklám -

A 4*4*48 nevű kihívás egy korábbi SEAL-kommandóstól és ultramaraton-futótól, David Gogginstól származik, aminek lényege, hogy a résztvevők 48 órán belül 4 óránként lefutnak 4 mérföldet (6,4 kilométert), vagyis összesen közel két maraton távját. Ezt, illetve a csonka változatát teljesítették sikerrel többen a NASCAR mezőnyéből.

- Reklám -

A csúcskategóriájában versenyző, crossfit-rajongó Ricky Stenhouse Jr. (a második számú liga kétszeres bajnoka) kezdeményezte az elképesztően kemény feladatban való részvételt, mellette a harmadik számú ligában induló Lawless Alan képviselte a pilótákat teljes értékűen. Többen (Harrison Burton, Jack Wood, Riley Herbst, Todd Gilliland) ugyanis nem tudták vállalni, hogy végigfutják a 48 órát, egyeseknek esküvőre, másoknak szimulátoros munkára kellett menni, de amennyire tehették, ők is beiktatta extra kilométereket az etapjaikba.

Stenhouse edzője, Ryan Von Rueden a Morning Chalk Up-nak számolt be az eseményről. „Először úgy voltam vele, hogy 24 órán át csináljuk a négyszer négy órás blokkokat, amire mindenki azt felelte, így jó. De tudtam, hogy a Goggins-féle verzió 48 órás, amit nehéz lenne elfogadtatni sokakkal, köztük velem is” – mondta.

- Reklám -

Az edző egy héttel a próbatétel előtt beszélt pilótájával, aki végül azt javasolta, hogy a 48 órás változatot csinálják. „Sokat futunk az évben, de amiko hidegre fordul az idő, nehéz kirángatni a szabadba néhány srácot. Többen itt, Észak-Karolinában születtek, míg én wisconsini vagyok, bárhol tudok futni…” – mondta Von Rueden.

Az edző elmondta, hogy természetesen nagyon fontos volt a testi épség megtartása, ezért megengedte a pilótáknak, hogy ha úgy érzik, inkább sétáljanak bizonyos szakaszokon. A mentális kitartásukat is igénybe vette a kitartás teljesítése, hiszen nem ritkán rossz időben kellett futni, vagy épp 70-szer kellett megtenni ugyanazt a távot Stenhouse birtokán a kapu és az egyik épület között.