szombat, április 20, 2024

Véghajrá az IndyCarban, jön a rájátszás a NASCAR-ban

Dátum:

Megosztás:

Fontos periódusához érkezünk mindkét sorozat 2022-es idényéhez, az IndyCar Portlandbe látogat, a NASCAR pedig Darlingtonba.

- Reklám -

NASCAR

Chase Elliott vezetésével érkezik a mezőny a NASCAR Cup Series rájátszásának első fordulójára, Darlingtonba.

- Reklám -

A rájátszásba jutott 16 versenyző pontszámát 2000-re állították be, majd ehhez hozzáadták az alapszakaszban gyűjtött pontszámokat.

Elliott így 2040 ponttal várja az első, darlingtoni versenyt, mely a 3 versenyes első szakaszt nyitja a playoffban, ahol 4 versenyzőtől fogunk búcsúzni.

- Reklám -

Az előrejelzések ismét esős, nyálkás időt mondanak a hétvégére, így mindenki készüljön fel, hogy hosszú éjszakája lesz.

IndyCar

Négy versenyző, két csapat. Will Power, Josef Newgarden, Scott Dixon, Marcus Ericsson. Ezt a négy versenyzőt mindössze 17 pont választja el egymástól a tabellán, két futammal a vége előtt.

A két csapat pedig az IndyCar legrégebbi, leglegendásabb istállója, a Team Penske és a Chip Ganassi Racing.

Azt már megírtuk, hogy az egyik bajnoki éllovas, Josef Newgarden 6 rajthelyes büntetéssel érkezik meg Portlandbe, motorcsere miatt.

TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

Szeptember 02., péntek

18:00 — USF2000 IDŐMÉRŐ (Portland) (Road to Indy – YouTube)
18:55 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ (Portland) (Road to Indy – YouTube)
20:20 — USF2000 1. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)
21:20 — Indy Pro 2000 1. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)
22:25 — Indy Lights Edzés (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
23:30 — IndyCar Edzés (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)

Szeptember 03., szombat

01:00 — USF2000 2. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)
02:00 — Indy Pro 2000 2. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)
16:05 — NASCAR Xfinity Series Edzés (Darlington)
16:35 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Darlington)
18:00 — IndyCar Edzés (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
18:05 — NASCAR Cup Series Edzés (Darlington)
18:50 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Darlington)
19:15 — USF2000 3. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)
20:15 — Indy Lights Edzés (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
21:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Darlington) (147 kör)
21:05 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
23:20 — Indy Pro 2000 3. VERSENY (Portland) (Road to Indy – YouTube)

Szeptember 04., vasárnap

00:25 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
01:15 — IndyCar Edzés (Portland) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
19:20 — Indy Lights VERSENY (Portland) (35 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
21:30 — IndyCar VERSENY (Portland) (110 kör) (ARENA4+)
00:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (Darlington) (367 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)