csütörtök, március 28, 2024

Grosjean úgy füllent a koráról, mint egy nő: 25 évesnek érzi magát

Dátum:

Megosztás:

Kifejtette, szerinte mi állhat ennek hátterében. Optimista, hogy idén jobban fog teljesíteni, mint tavaly.

- Reklám -

A francia versenyzőnek az újonc szezonja jobban sikerült az IndyCar-ban, mint a második, holott 2022-ben több futamon állt rajthoz, miután bevállalta a rendszeres oválpályás vezetést is. Az előző idényt az Andretti Autosportnál töltötte, ahol különböző nehézségek hátráltatták, de az egész istálló küszködött, ezért kollektíve alapos önértékelést tartottak, hogy idén felzárkózzanak régi nagy riválisaik, a Penske és a Chip Ganassi szintjére.

- Reklám -

„Közösen és egyénileg is visszatekintettünk az előző évre, és azt gondolom, sok mindent csinálhattunk volna jobban. Minden nálam, a pilótával kezdődik. Hogyan javulhatnék? Aztán áttekintettük a mérnököket, a bokszkiállásokat, a stratégiát. Ez hasznos volt, sok változást, több szempontból más hozzáállást látok, ami izgatottá tesz” – mondta Grosjean a RACER-nek.

Mindenki úgy látja a helyzetet januárban a szezon előtt, hogy igen, sokat fejlődtünk, nagyszerű lesz minden, de amit tapasztaltam, az alapján magabiztos vagyok, hogy a megfelelő irányba indultunk.

- Reklám -

Megemlítette, hogy tavaly három pályán érezte nagyon jónak a kocsit: Iowában, Nashville-ben és Laguna Secában, ezért az itteni beállításokat veszik alapul a fejlesztéshez. Ezek egyébként egymástól teljesen eltérő pályák, az első ovál, a második épített versenypálya, a harmadik utcai helyszín.

Grosjean elárulta, mit érzett problémának Andrettinél

Kijelentette, hogy imád az Egyesült Államokban élni és versenyezni, és egyáltalán nem érzi úgy, hogy hamarosan eljár felette az idő. „Idén 37 éves leszek, de őszintén szólva nem érzem magam ennyinek. Úgy érzem, 25 éves vagyok, leszámítva a kisebb hátfájásokat – mondta. – Imádok küzdeni. Azt gondolom, sok pilótához képest későn kezdtem a karrierem, ezért több energia maradt az akkumulátoromban [mint a hasonló korúaknál].

A legmagasabb szinten akarok versenyezni, és amikor majd úgy érzem, hogy fogyóban az energiám és nem tudok úgy harcolni, hogy szétrúgjam mindenki seggét, akkor szögre akasztom a bukósisakot és mást fogok csinálni.

Grosjean életében ugyanis volt egy olyan időszak is, amikor bizonytalanná vált a karrierje és egy bankban vállalt munkát a versenyzés mellett. Miután 2009 végén néhány futamon bemutatkozott a Forma-1-ben, a kivonuló Renault támogatottjaként nem sok lehetősége maradt, és a GP2-ben (a Forma-2 elődjében) szerzett bajnoki címmel lehellt új életet a pályafutásába 2011-ben, amikor már idősnek számított a mezőnyben 25 évesen.