vasárnap, április 14, 2024

A lebénult korábbi F1-es tesztpilótával készül nagy dobásra az egyik csapatfőnök

Dátum:

Megosztás:

Egy speciálisan átalakított autóban indítaná el Robert Wickens-t a jövő évi Indy 500-on Bryan Herta. Azt állítja, hogy sínen halad az ügy.

- Reklám -

A kanadai Wickens öt éve szenvedett maradandó gerinckárosodással járó sérülést az IndyCar-ban, és azóta pilótaedzőként dolgozott a McLaren IndyCar-istállójánál, valamint tavalyelőtt újra versenyezni kezdett az amerikai Michelin Pilot Challenge túraautó-bajnokságában, amelyben azóta két futamot is megnyert.

- Reklám -

Ottani csapatfőnöke, Bryan Herta árulta el a tervét, hogy a napjait kerekesszékben élő pilótát rajthoz állítsa a legendás autóversenyen 2024-ben. „Nagyon szeretném újra elindítani Robbie-t Indy-ben, mert tudom, hogy képes lenne vezetni, és szerintem az egy újabb lépés lenne az útján. Rengeteget vizsgáltuk már ennek a kivitelezését, a kézi vezérlést, és azt hiszem, lesznek megoldásaink rá” – mondta a The Associated Pressnek.

Valójában már idén megpróbáltuk volna, de nem maradt elég időnk rá. Ezzel nem lehet sietni. Az IndyCar vezetésével is egyeztetni kell bizonyos részletekről, vannak még elsimítandó dolgok. Látok rá esélyt, hogy sikerrel járjunk.

- Reklám -

Wickens az első IndyCar-szezonjában szenvedte el a súlyos balesetét, azelőtt a 9. helyen ért célba az Indy 500-on. Korábban, 2011-ben két tesztnapon vezetett F1-es autót a Lotusnál és a Marussiánál, de komoly jelöltként nem került szóba egy állandó ülés kapcsán a világbajnoki sorozatban.

Wickens nem is lehetne boldogabb: apa lett!

Kétségtelenül hatalmas kihívás várna rá Indianapolisban: miután kerekesszékbe kényszerült, Alessandro Zanardi sem tért vissza ilyen extrém helyszínre ilyen erős autóval. Néhány éve Billy Monger esete volt hasonló, akinek a lábait amputálni kellett egy F4-es baleset után, ő speciálisan átalakított járgányokkal 2018-ban és 2019-ben F3-szintű autókkal tért vissza.

Wickens egyetért azzal, hogy jobb rászánni a szükséges időt a felkészülésre. „Szórakoztató lenne [az Indy 500]. Szeretnénk megfelelően csinálni, s bár valószínűleg elkészülne az autó az áprilisi tesztre, ha most rögtön elindítanánk a felkészülést, nem tudom, milyen állapotban lennének a különböző rendszerek. Rendesen fel akarok készülni a szimulátorban, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben működik” – közölte.

Profiként akarunk versenyezni, nem csupán marketinfogásra használnám. Azt akarom, hogy legyen esélyem a győzelemre.”