back to top
hétfő, május 20, 2024

Wickens nem is lehetne boldogabb: apa lett!

Dátum:

Megosztás:

Robert Wickens számára az új élet kezdetét jelentheti 2022, hiszen balesete után visszatért a versenyzéshez, ráadásul édesapa lett, ugyanis egy hete megszületett első gyermeke.

- Reklám -

Wickens a 2018-as IndyCar szezonban szenvedett súlyos balesetet a Pocono Racwayen. Több komoly életmentő műtéten is átesett. Gerinc- és lábsérüléseinek eredményeként tolószékbe kényszerült. Még abban az évben megkezdődött a rehabilitációja, ami közel sem volt könnyű menet. Párja, Karli Woods azonban végig mellett volt és segítette mindenben.

- Reklám -

Bár szükség esetén állni már tud és járókeret segítségével a sétát is gyakorolja, a legtöbbször még ma is tolószékben látni. Ez azonban nem veszi el életkedvét, sőt!

2019-ben Robert és Karli összeházasodtak, egy hete pedig megszületett első gyermekük, aki a Wesley Joseph Wickens nevet kapta.

- Reklám -

„Azoknak, akik kíváncsiak, miért nem voltam ma a pályán… Szeretném, ha mindenki megismerné Wesley Joseph Wickens-t. Két héttel korábban született, de nem is lehetnénk boldogabbak. A baba és az anyuka remekül vannak! Annyira hálás vagyok, hogy egy ilyen erős nőhöz mentem feleségül! Alig várom, hogy elkezdjük ezt az új fejezetet veled @itskarliwoods!” – írta Wickens a mellékelt fotóhoz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Robert Wickens (@robertwickens) által megosztott bejegyzés

Gratulálunk az újdonsült szülőknek, és reméljük, egy nap majad a kis Wesley-t is a rajtrácson láthatjuk! 😉