back to top
szombat, október 12, 2024

Két újonccal vág neki az évnek a Performance Tech

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az IMSA WeatherTech Sportautó Bajnokság LMP3-as kategóriájában szereplő Performance Tech szinte teljesen lecseréli előző évi felállását.

- Reklám -

A Performance Tech Motorsports a 2021-ben is velük versenyző Dan Goldburg mellé 3 új versenyzőt igazolt a január végi Rolex 24-re. Nico Pino, valamint Hikaru Abe újoncként csatlakozik az amerikai csapathoz, míg Garrett Grist a tavalyi DragonSpeed-es, valamint Jr III Motorsports-os szerepvállalását követően már rendelkezik némi tapasztalattal.

- Reklám -

Grist korábban az IndyCar nevelősorozataiban kezdte pályafutását. A US F2000-ben 2013-ban harmadik helyet szerzett, melyet a Pro Mazda sorozatban 2015-ben megismételt. 2016 második felében az IndyLight sorozatban is kipróbálta magát, ahol a remélt sikerek már elmaradtak. Ezt követően váltott a sportautózásra. 2017-ben a BAR1 Motorsports csapattal a Petit Le Mans-on megnyerte az LMP3-as autókat felvonultató Prototype Challenge kategóriát, pár év kihagyást követően pedig 2020-ban a Le Mans-i 24 óráson is szerephez jutott egy LMP2-es Oreca volánja mögött.

„Már nagyon várom, hogy csatlakozhassak a Performance Tech-hez a 2022-es Daytona-i 24 óráson. A csapat az elmúlt években nagy sikereket ért el az IMSA-ban, én pedig a Daytona-i, valamint Le Mans-i tapasztalatomnak köszönhetően remélhetőleg hozzá tudok tenni valamit az újabb sikerhez. Azt gondolom, olyan versenyzői négyesünk van, amivel eséllyel szállhatunk harcba a győzelemért” – vélekedett a kanadai.
Garrett Grist
Garrett Grist // Fotó: Courtesy of IMSA

Dan Goldburg az előző évben az IMSA Prototype Challenge-ben is elindult, ahol a csapattal össszesítésben 3. lett. A 43 éves amerikai a győzelmet tűzte ki céljául 2022-ben.

- Reklám -
„Mindig csak egy cél lebeg a szemem előtt: a győzelem” – mondta Goldburg. „A Performance Tech csapattal az elmúlt két évben nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni. Már nagyon izgatottan várom a jövő szezont!”

Az újoncok közül Nico Pino rendelkezik nagyobb tapasztalattal, bár életkorából nem feltétlen erre következtetnénk. A 17 éves chilei az előző évben az ELMS-ben futott két versenyt a lengyel Inter Europol csapatnál, valamint beugrás gyanánt az Euroformula Openben is teljesített egy hétvégét. E melett az ibériai helyszíneken futó Supercars Endurance sorozat két versenyén is részt vett, melyből mindkettőt az első helyen zárta.

„Ez lesz életem eddigi legnagyobb kihívása” – nyilatkozta Pino. „A Rolex 24 a világ egyik legnagyobb versenye, és semmihez sem fogható dolog ott versenyezni. Gyerekkori álmom válik ezzel valóra!”

A négyesből a legkevesebb tapasztalattal rendelkező versenyző a japán Hikaru Abe. A korábbi IndyCar versenyző, Roger Yasukawa pártfogoltja hazája különböző formulaautós és gokart versenyeivel hangolt a 60. Daytona-i 24 órásra.