csütörtök, március 28, 2024

Jimmie Johnson nem tud másra gondolni, csak a Le Mans-i 24 órásra

Dátum:

Megosztás:

Jimmie Johnson arra vár, hogy biztossá váljon az IndyCar 2023-as naptára. Ha az időpontok kedvezőek lesznek, ott lesz a Le Mans-i 24 óráson.

- Reklám -

Márciusban jelentették be, hogy a NASCAR, a Hendrick Motorsports és a Chevrolet jövőre egy módosított Next-Gen Chevrolet Camaro ZL1-et indít Le Mans-ban, hogy tisztelegjenek a NASCAR alapítója, Bill France előtt, aki 50 évvel ezelőtt stock autókat vitt az eseméynre.

- Reklám -

Chad Knaus – Johnson korábbi crew chief-e NASCAR-ban – lesz a projekt vezetője, így értelemszerű, hogy a hétszeres NASCAR Cup Series bajnok neve felmerült.

Johnson az elmúlt 2 évben nagy épített pályás tapasztalatokra tett szert, hiszen az IndyCar mellett az IMSA endurance versenyein is indult. A Sebringi 12 órás versenyt viszont ki kellett hagynia, mert IndyCar versenye volt. Pont ez a probléma a Le Mans-i 24 órás versenyre nézve is.

- Reklám -

Még mindig türelmetlenül várom az IndyCar jövő évi versenynaptárát” – mondta Jimmie Johnson. „A színfalak mögött nyomulok Jay Frye (IndyCar elnök) és mások felé, hogy minél előbb megpróbáljak rájönni, mi lehet majd a menetrend.

Le Mans-ba szeretnék menni. Csodálatos élmény lenne elmenni a Hendrickkel és az Action Expresszel. Nem szeretném megváratni őket, hiszen nekik is le kell fixálniuk az indulóikat.

Szóval, hálás vagyok, hogy volt néhány beszélgetésem velük, és tudom, hogy van érdeklődés. Ég a vágy bennem, hogy ott legyek Le Mans-ban. Már csak arra várunk, hogy az első dominó eldőljön…

Johnson tehát amellett, hogy Le Mans-ban is indulna, úgy tűnik 2023-ban is teljes szezont szeretne futni az IndyCarban.

Abszolút. Amit eddig csináltam, az nagyon szórakoztató és élvezetes volt. Továbbra is egyre jobb leszek, és természetesen remélem, hogy jövőre is valami hasonlót fogok csinálni.