csütörtök, március 28, 2024

Lesajnálták az NFL Terminátorát is, ez motiválja az F1 amerikai reménységét

Dátum:

Megosztás:

Sokak szerint minden idők legjobb amerikaifutball-játékosa, Tom Brady inspirálja Logan Sargeantot, aki nem kiemelkedő eredmények után idén mutatkozik be Forma-1-es versenyzőként.

- Reklám -

Ő lesz az első amerikai F1-es pilóta 2015 óta, így nagy figyelem hárul rá, jóllehet, kortársai közül többen talán jobban rászolgáltak volna a lehetőségre: Sargeant az F1 előszobájában, az F2-ben “csak” 4. lett tavaly (az előtte végzők közül senki sem lesz ott az F1 rajtrácsán 2023-ban), és az alacsonyabb szériákban sem volt bajnok, hasonló pozíciókban zárta a bajnokságokat.

- Reklám -

Az F2 honlapjának elárulta, miért Brady a példaképe. „A karrierje elején sokan kételkedtek benne, nem számítottak rá, hogy bármi lesz belőle. Ő viszont leszegett fejjel, keményen dolgozott, és mára ő lett a történelem egyik legjobbja a sportjában – mondta Sargeant. – Ez bátorít engem, mert nem számít, mások mit mondanak. Nem ők raknak bele munkát és hoznak áldozatokat.

Mi magunk tudjuk, milyen keményen dolgozunk, mire vagyunk képesek. Ezt senki más nem ismeri. Mindig hinni kell magunkban és előre haladni. Mindig igyekszem szerény maradni és a legtöbbet tanulni a hibáimból, valamint eltompítani a külső zajt. Mindig lesznek olyanok, akik rólam beszélnek, de ezt extra motivációként kell használni.

- Reklám -

Nemrég egy másik – konkrétan Brady korábbi csoportriválisának számító – NFL-csapat, a Miami Dolphins fogadta vendégként az amerikai pilótát, amelynek stadionja mellett elhalad a Miami Nagydíj pályája.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

Tom Brady-nek a szakértők előzetesen nem jósoltak kiemelkedő karriert a gyenge fizikai adottságai miatt, de szívósságával, játékintelligenciájával bőven ellensúlyozta ezen hiányosságát és karrierje során hétszer vezette győzelemre csapatát a Super Bowl-ban. 45 (negyvenöt!) évesen még mindig aktív, épp a napokban jött ki róla egy érdekes statisztika, hogy életének már több mint felét a világ legkeményebb csapatsportjának elit ligájában töltötte (amit a leigazolásától számítanak).

Sargeant az egyik sereghajtó istállónál, a Williamsnél debütál, így nem valószínű, hogy az első szezonjaiban Brady-éhez hasonló sikereket ér el.