Az elmúlt hetekben az autósport világot a Las Vegas név tartja lázban. Na nem a Bűn Városának általános szórakoztatóipari termékei okán, sokkal inkább egy régi-új szenvedély, az autóversenyzés csúcskategóriájának, a Forma-1-nek a jövő évi visszatérése szolgáltatta az apropót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt 40 év autósport szempontból elkerülte volna a nevadai várost. Az alábbiakban a két legjelentősebb amerikai versenysorozat, a NASCAR és az IndyCar vegasi kalandjait vesszük górcső alá.
Ahogy már korábban a NASCAR történelmét összefoglaló sorozatunkban említettük, az amerikai autóversenyzés keleti gyökerei okán a nyugati part mind a mai napig másodlagos szerepet tölt be a legjelentősebb nemzeti autósport-sorozatok életében.
Ha a NASCAR 2022-es naptárát vesszük a 36-ból mindössze 6 verseny található nyugaton, és nem volt sokkal rózsásabb a helyzet a ’90-es években sem. Sőt! Az 1995-ben egyedül a kaliforniai Sonoma, valamint az arizonai Phoenix képviselte a nyugati országrészt. Ez a tábor azonban nem sokkal később egy új taggal, Las Vegas-szal bővült.
A pálya természetesen az állam legismertebb pályája, a Las Vegas Motor Speedway volt, mely egy a maitól teljesen eltérő formában, 1972-ben nyitotta meg kapuit. 1971-ben a Las Vegas-i sportautó-, valamint gyorsulási versenyeknek 6 éven át helyt adó Stardust International Raceway végleg bezárta kapuit, így igény jelentkezett egy új létesítmény felhúzására.
A születési nevén Las Vegas Speedrome-ként tisztelt pálya elődjéhez hasonlóan egy road, valamint egy gyorsulási pályát foglalt magában, majd egy újabb pályabezárás, a Craig Road Speedway végnapjait követően egy 3/8 mérföldes ovált is kapott.
A ma ismert 1,5 mérföldes ovál egy tulajdonosváltást követően került kialakításra, mely 1996 szeptemberében már az az évben alakult IRL sorozat aktuális versenyének is helyt adott.
A NASCAR is elég hamar felismerte a pályában rejlő lehetőségeket, és a Truck széria az évi szezonzáróját már az új aszfaltcsíkon rendezték. 1998-ban az első Cup futamot is megtartották Vegasban, majd ez év végén a NASCAR-közeli Speedway Motorsports meg is vásárolta a pályát, így biztosítva annak hosszútávú jövőjét.
A Las Vegas Motor Speedway azóta kirobbanthatalan részét képezi a világ második legnépszerűbb autósport bajnokságának. 2017-ig évente egyszer, márciusban tartottak futamot, majd a 2018-as naptárban egy második vegasi futam, a South Point 400 is helyet kapott. A tavaszihoz hasonlóan 400 mérföldesre kiírt viadal egy sokkal fontosabb helyet kapott a sorozatban. Előbb a rájátszás nyitóversenyét, majd pedig 2020-tól kezdődően a legjobb 12 versenyző kiemelésével induló második Playoff kör nyitányát tartják itt.
A töretlen lendület persze a nézőknek is köszönhető, akik még az utóbbi évtized drasztikusan megcsappanó helyszíni nézőszámainak idején is rendre megtöltik a 80.000 fő befogadására képes lelátó ülőhelyeinek nagy részét. A nagy érdeklődés persze nem kizárólag a versenynek, hanem a két helyi hős, Kurt, valamint Kyle Busch szereplésének is köszönhető. Előbbi 2001, míg utóbbi 2004 óta szolgáltat alapot a helyi szurkolók jókedvének. A két testvér ráadásul győzelmet is ünnepelhetett már a 1,5 mérföldes tri-oválon. Kyle 2009-ben, míg Kurt 20 évnyi próbálkozást követően, 2020-ban az őszi versenyen ért célba elsőként.
Fotó: NASCAR Media/Jason Smith/Getty Images
A versenyek jövője hosszútávra biztosított, lévén a 2020-ban megkötött új szerződés egészen a 2031-es szezonig biztos helyet garantál a Las Vegas Motor Speedwaynek a Kupa sorozat naptárában.
Az IndyCar sikertelen próbálkozásai
Az amerikai open wheel versenyzés már néhány évtizeddel korábban felfedezte magának Vegast. A helyszín a már korábban említett Stardust International Raceway volt, ahol az 1968-as USAC Championship Car sorozat (a ma ismert IndyCar sorozat egyik jogelődje) második futamát rendezték. A 28 futamból álló sorozatban nemcsak a helyszín, hanem a pálya stílusa is különlegesnek számított, hisz a rengeteg dirt és burkolt oválpálya mellett mindössze 7 road szerepelt a naptárban.
A futamot a későbbi bajnok, Bobby Unser nyerte, a futam azonban nem elsősorban az eredmények miatt maradt emlékezetes. A Las Vegas-i verseny másnapján ugyanis a pályát birtokló Stardust Racing Association bejelentette megszűnését, melyet követően a pálya a Parvin-Dohrmann Corporation-höz került. Az ezt követően mindössze két évig működő pálya road vonalvezetésére többé nem hajtott versenyautó.
A Las Vegas-i visszatérésre egészen 1983-ig kellett várni, mikor a Caesars Palace hotel parkolójában kialakított pálya két Formula 1-es versenyt követően az IndyCar sorozatban próbálta megvetni a lábát. A kísérlet az F1-hez hasonlóan csúfos kudarccal zárult. A 3,6 km hosszú, a kreativitás legapróbb morzsáját is nélkülöző aszfaltcsík koránt sem nyerte el a nézők és a versenyzők tetszését. A roadból félig-meddig ovállá átalakított pálya mindössze két évet ért meg, míg 1984 végén a hotel végleg felhagyott a próbálkozással.
A sorozat újabb Las Vegas-i próbálkozására egy újabb évtizeddel később, az IndyCar kettészakadását követően került sor.
A Las Vegas Motor Speedway már korábban említett, 1996-os avatóversenyét követően mindössze 3 szezonon keresztül látta vendégül az IRL mezőnyét. A 1,5 mérföldes ovál 2004-ben és 2005-ben a CART csődjét követően újjászervezett ChampCar sorozatban tért vissza. 2006-ban a verseny aztán egy 3,93 km-es utcai pályára költözött, ahová a sorozat történetének utolsó, 2007-es szezonjában is visszatért a mezőny.
A 2008-as egyesülést követően 2011-ben egy merőben új elképzelés úgy tűnt, visszahozhatja a csillogást a Bűn Városába, a verseny híre azonban a tervezettnél jóval szomorúbb apropóból járta be a világsajtót.
Az IndyCar legsötétebb napja
A 2011-es szezonban az IndyCar valami nagyot akart robbantani. Ennek megfelelően pedig a Las Vegas-i versenyt nemcsak szezonzáróként emelték ki, hanem egy különleges kihívás helyszíne is lett. Az IndyCar akkori vezérigazgatója, Randy Bernard február 22-én bejelentette a GoDaddy Challenge elnevezésű kihívást melyben a sorozat 5 millió dollárt ajánlott fel egy szerencsés szurkolónak, valamint annak a versenyzőnek, aki beugróként meg tudja nyerni a versenyt.
A kezdeti érdeklődés azonban hamar elült a versenyzők részéről, hisz az akkor domináló Penske és Ganassi csapat autón kívül más nem nagyon rúghatott labdába. Egy ilyen autó megkaparintásának esélye pedig szinte a lehetetlennel ért fel.
A kiíráson tehát menet közben módosítottak, így az IndyCar-hoz kötődő, nem teljes szezonos versenyzők is harcba szállhattak a fődíjért, amennyiben vállalták az utolsó rajthelyről való indulást. A futamra rendkívül népes, 34 főt számláló mezőny állt ki, mely egy 1,5 mérföldes pályán mindenképp megérdemli a túlzsúfolt jelzőt. A kihívásra egyedül az Indy 500 az évi győztese, Dan Wheldon jelentkezett, aki a Sam Schmidt Motorsports autójával próbálkozott a lehetetlennek tűnő küldetéssel.
A nagy létszámú mezőny miatt már a verseny első perceiben lehetett érezni a közeledő bajt, mely végül a verseny 11. körében be is következett. Wheldon csapattársa, Wade Cunningham összeért James Hinchcliffe-fel, mely végül egy 15 autós tömegbalesetet idézett elő. Az ütközést az akkor már a középmezőny végén haladó Wheldon nem tudta elkerülni, aki Charlie Kimball autóján felugratva fejjel a pályát szegélyező kerítésnek csapódott. Wheldon a baleset következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett, és kórházba szállítását követően életét vesztette. A versenyt a brit pilóta halála miatt nem folytatták, a sorozat pedig soha többé nem tért vissza a nevadai oázisba.