Senna egy Mansell által dominált év után sejtette, jövőre sem lesz esélye a bajnokságra, így a McLarennel szemben ütőkártyára volt szüksége. Mansell éppen akkor nyergelt át a tengerentúlra a Newman/Haas Racinghez, így nem volt elképzelhetetlen, hogy egy másik F1-es élmenő is az IndyCarban kössön ki.
Közös szponzoruk, a Marlboro, illetve az egyik pilóta, Emerson Fittipaldi is segítette a teszt létrejöttét. Míg Senna 92-es autóval körözött, addig Fittipaldi és Paul Tracy a következő évi autót próbálták.
Mears éppen elköszönt a Penskétől az év végén, de ő is ott volt a pálya szélén. Akkoriban sokkal több elektronika volt az F1-es autókban az IndyCarhoz képest, és ez vonzó volt a pilóták számára.
„Ez volt az egyik, amit szeretett benne, hogy megint vezethetett. Azt mondta: »A Forma-1-ben lassan számítógépek ellen versenyzünk, nem emberek ellen. Ez nagyszerű, hogy ismét én vezettem.«” – emlékszik vissza a négyszeres Indy 500 győztes.
A Mears helyére érkező Paul Tracy – aki már addigra két szezonban is vezetett a csapattal, de nem teljes szezont – féltette ülését a braziltól, hiszen Senna jelentősen jobb időt futott az autót reggel bejárató Fittipaldinál – igaz, később az idősebb bajnok az új autóval rátromfolt honfitársára.
„Más vezetési stílusa volt, mint Emersonnak és Ricknek.” – emlékszik vissza Tracy. – „Nagy sebességgel közelítette meg a kanyart… Az én stílusom is megváltozott egy kicsit utána. Én is megpróbáltam nagyobb sebességet átgördíteni a kanyarokon. Most már mindenki így vezet.”
Penske elmondása szerint szívesen leigazolta volna Mansell ellenfelének Sennát, de az IndyCar 5 éve már azt írta, a teszt idején megvolt már a csapatuk 1993-ra. Akkor az autót, amit Mears, Fittipaldi és Senna is vezetett, újra működőképes állapotba hozták. A kerek – negyedszázados – évfordulóra pedig dokumentumfilm is készült.