csütörtök, március 28, 2024

10,5 órát vezetett a vezetés előtt, nehogy a szörnyű évek után megint hoppon maradjon

Dátum:

Megosztás:

Az F4 és F3 közötti lépcsőfoknak szánt Formula Regional amerikai bajnokságát egy olyan versenyző nyerte meg, akinek a karrierje előzőleg két és fél évre zátonyra futott. Raoul Hyman a bajnoki címével új életet lehelt a pályafutásába, így talán még eljuthat valamelyik csúcskategóriába.

- Reklám -

A dél-afrikai Hyman 2014-ben bronzérmes lett a brit F4-ben, majd 2019-re eljutott a Forma-3-ba, ahol mindössze 2 pontot gyűjtött. Ettől megfeneklett a karrierje, a formaautókból nem váltott át sportautókra, de az Egyesült Államokban 2022-ben újra lehetőséget kapott egy alapvetően a tinédzsereknek szánt bajnokságban, amit végül megnyert, így a sikere talán még pont időben jött ahhoz, hogy az autósport valamelyik magasabb kategóriájába eljusson.

- Reklám -

Először is, hálás vagyok, amiért leszerződhettem ide. Két és fél évig nem ültem versenyautóba, még versenypályán sem jártam” – vallotta be a bajnoki cím megszerzése után.

Szörnyű volt, életem legrosszabb két és fél éve – ezt már az F1 Feeder Series-nek adott interjúban mondta. – Autóversenyző akartam lenni, de csak a partvonalon figyeltem az egészet. Nagyon kemény volt, mert intenzíven edzettem a konditeremben, aztán majdnem eljutottam odáig, hogy feltegyem a kérdés, vajon miért.

- Reklám -

Ilyen helyzetben találta a lehetőség 2022-ben, hogy elindulhasson a Formula Regional amerikai bajnokságában. Az első tesztelés előtt azonban egy újabb próbatétel várt rá.

Három órán át várakozott a gép a kifutópályán a vihar miatt, az előttünk lévő kilencből egy sem szállt fel. Éreztük, hogy ez nem jó, aztán három óra múlva visszaterelték a gépet a kapuhoz. Később szóltak, hogy a mögöttünk lévő repülő felszállt, a miénket meg törölték – mondta. – Már csütörtök volt, és azt gondoltam, ha aznap nem érek oda a pályára, nem tudok tesztelni. Láttam a kijelzőn, hogy minden járat késik vagy törölt.

Két és fél évig vártam, ezért úgy voltam vele, hogy nem hagyom elúszni a lehetőséget csak azért, mert egy járat nem indul el. Be kellett vállalnom, hogy tíz és fél órát vezessek csütörtökön, így éjfél után fél órával értem a szállodába. Hajnali 1-kor feküdtem le, 6-kor meg keltem, hogy odaérjek a versenyzői eligazításra.

Onnantól valamivel simábban alakult a dolga, a 18 futamból 16 pole pozíciót és ugyanennyi dobogós eredményt szerzett, tekintélyes előnnyel végzett az élen a tabellán. A 600 ezer dolláros jutalommal idén a japán Super Formulában indulhat, ahol a mezőny Forma-2-es szintű autókat vezet. Bár Európából kevesebb figyelmet kap ez a bajnokság, nívósnak számít, annak idején például Ralf Schumacher, Pierre Gasly vagy épp Tom Coronel is vezetett benne.

26 évesen Hyman matuzsálemnek számított az előző bajnokságában, Japánban már tisztább képet kaphatunk a képességeiről a vele egykorúakkal. Összehasonlításképp: a Formula Regional európai győztese (Dino Beganovic) 18, az ázsiaié (Arthur Leclerc) 21 éves volt tavaly, az idei téli arab kiírást a 16 éves Andrea Kimi Antonelli vezeti.