péntek, április 19, 2024

Visszatérhet Greg Biffle?

Dátum:

Megosztás:

A korábbi kiváló NASCAR-versenyzőt, Greg Biffle-t a napokban a Richard Childress Racing főhadiszállásán látták ólálkodni.

- Reklám -

Az 52. életévében járó washingtoni a 2000-es évek meghatározó versenyzője volt a NASCAR nemzeti sorozataiban. A Truck szériában 2000-ben bajnoki címet szerzett, majd ezt 2002-ben az akkor még Busch néven futó Xfinityben is megismételte. Még abban az évben lehetőséget kapott a Kupás bemutatkozásra is, majd 2003-ban Jack Roush csapatánál már teljes szezont futott.

- Reklám -

Abban az évben, Daytonában megszerezte pályafutása első győzelmét is, melyet a következő 10 évben még további 18 siker követett. Bajnoki címet a premier sorozatban sosem sikerült szereznie, de 2005-ben, pályafutása leeredményesebb szezonját Tony Stewart mögött második helyen zárta.

Teljesítménye a NASCAR ötödik generációs, Car of Tomorrow elnevezésű autójának bevezetését követően sem esett vissza. A 2010-es évek azonban már sem ő, sem a Roush Fenway Racing számára nem hoztak kiemelkedő sikereket. Utolsó győzelmét a 2013-as michigani versenyen szerezte, a 2016-os év végén pedig visszavonult a teljes szezonos versenyzéstől.

- Reklám -

Bár a homesteadi szezonzáró előtt kijelentette, hogy nem tervezi, hogy az lesz az utolsó versenye, Biffle neve azóta sem tűnt fel a NASCAR Kupa sorozat futamain. Nem úgy, mint a Truck-ban, ahol 2019-ben, Texas-ban győzni is tudott. Legutóbb a 2020-as darlingtoni futamon indult a pick upok mezőnyében, tavaly pedig a Superstars Racing Experience futamain vett részt. A Tony Stewart által életre hívott sorozat két futamán indult, ahol egy 2. és egy 8. hellyel bizonyította, helye van még a versenyzés világában.

Helyi beszámolók szerint azonban pénteken Biffle a Richard Childress Racing észak-karolinai bázisa környékén tűnt fel, ahol a pletykák szerint a #44-es autó üléspróbáját ejthette meg. Az autót a visszatérésre készülő NY Racing küldheti csatasorba, akik akár már Daytonában ott lehetnek a mezőnyben. A következő 1-2 hét mindenesetre választ ad majd a kérdésekre, és kiderül, láthatjuk-e a korábbi közönségkedvenc, Greg Biffle visszatérését 2022-ben.