péntek, március 29, 2024

Újabb kerékproblémák; ezúttal Wallace járt pórul – VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

Szinte nem telik el úgy NASCAR-futam az új generációs autók bevezetése óta, hogy ne lássunk autóról leeső kerekeket. Ezúttal a 23XI Racing versenyzője, Bubba Wallace bal elsője kelt önálló élelre.

- Reklám -

A NASCAR idei szabályai szigorúan büntetik az új autóval együtt bevezetésre került középanyás kerekek nem megfelelő rögzítését. Daytonában Justin Haley és Kaz Grala, Fontanában Todd Gilliland, most pedig Bubba Wallace versenye ért véget egy elszabaduló kerék miatt.

- Reklám -

Ahogy korábban említett társai, úgy Wallace – egészen pontosan csapata – is büntetésre számíthat. A 28 éves alabamai versenyző csapatfőnöke, Bootie Barker, az első kerekek rögzítéséért felelős szerelő, Michael Louria, valamint a jackman, Caleb Dirks is előre hozhatja nyári szabadságát. A szabályok értelmében ugyanis mindhárom csapattag 4 versenyes eltiltásban részesül, így legközelebb május 1-én, a doveri futamon találkozhatunk velük ismételten.

A cikkünk tetején látható videóra kattintva megtekinthető a képsor, mely Wallace versenyének végét jelentette.

- Reklám -

Korábban a verseny egy másik emlékezetes jelenetét, Chastain, Allgaier és Bowman utolsó körös csatáját is megmutattuk.