péntek, március 29, 2024

Páholyból, a Gibbs autójából nézhette Hamlin a 23XI győzelmét

Dátum:

Megosztás:

Érdekes helyzet Denny Hamlin szituációja. Versenyzőként a Joe Gibbs Racing alkalmazottja, de a 23XI Racing csapattulajdonosa is. Kansasben ennek megfelelően csak jól járhatott.

- Reklám -

Denny Hamlin, a versenyző negyedik lett vasárnap a Kansas Speedwayen. Denny Hamlinnek, a 23XI Racing társtulajdonosa viszont győzelmet ünnepelhetett. Kurt Busch először hajthatott be a 23XI versenyzőjeként a Victory Lane-re, mindezt pedig Hamlin páholyból, a negyedik helyről figyelhette. Elő is törtek belőle az érzelmek.

- Reklám -

Ott volt előttem, és nyomtam, mert őszintén szólva nagyon szerettem volna egy kettős győzelmet” – mondta Hamlin a Racer kérdésére. „A legviccesebb az volt, hogy láttam az egészet, mindezt ráadásul a legjobb helyről. Néztem, és még mondtam is: gyerünk, nyomd. Olyan furcsa érzés, de megnéztem a köridőmet, és tettem a dolgom. Egyáltalán nem hagytam magam, és kihoztam az autóból a legtöbbet, amit csak tudtam. Nem tudsz nem érzelgős lenni emiatt. Az biztos, hogy nem volt még olyan győzelmem, ami felért volna a mostani érzelmekkel.

A boxutcában a Fox Sportsnak adott, a verseny utáni interjúja során Hamlin egy pillanatra megállította Busch-t, miközben az a Victory Lane-re hajtott. Hamlin behajolt a pilótafülkébe, hogy egy pacsizással és egy öleléssel gratuláljon versenyzőjének, amit Busch ugyanilyen lelkesedéssel viszonozott. Wallace tavaly ősszel még Talladegában szerezte meg az istálló első győzelmét. Vasárnap Wallace tizedik lett.

- Reklám -

Hamlin háromszor nyerte már meg a Daytona 500-at és 47 Cup-futamot is nyert már. Mégis, ez volt számára az eddigi legnagyobb érzelmi löket.

Nyilvánvaló, hogy a Daytona 500 miatt izgatott voltam. Nem tudom, miért, egyszerűen nagyobbnak érzem. Szerintem nagyrészt, mert élőben láttam. Azt hiszem, ha a pálya másik oldalán lettem volna, és csak a pilont nézem, az egy dolog. De én az első sorból nézhettem. Nem mutatom ki túl sokszor az érzelmeimet, de érzelmes ember vagyok. Akkor, amikor a csapattársak közelében vagyok, vagy amikor megöleltem Billyt a boxban. Látom, mennyire izgatottak, és tudom, milyen keményen dolgoznak.