péntek, március 29, 2024

Magyarázkodik a NASCAR az elmaradt sárga miatt

Dátum:

Megosztás:

A Nashville-i NASCAR futam véghajrájában nem érkezett sárga zászló egy látszólag komoly balesetre, a felelősök próbálják bizonyítani igazukat.

- Reklám -

A Roush Fenway Keselowski Racing versenyzője, Brad Keselowski a verseny végén a falnak csapódott. Sokan illették kritikával a NASCAR-t, amiért nem lengettek sárga zászlót emiatt. A NASCAR Cup Series 2012-es bajnoka valahogyan mozgásban tudta tartani az autót, de ez közel sem volt veszélytelen.

- Reklám -

Az esetről a NASCAR versenybírói és technikai ellenőrzésért felelős alelnöke, Elton Sawyer beszélt a SiriusXM NASCAR rádiónak. Elmondása szerint Keselowski és Cole Custer is a falnak csapódott, de a Stewart-Haas Racing versenyautója kevésbé sérült meg, miközben az RFK pilótája azzal küzdött, hogy közel vezethetetlenné vált autóját távol tartsa a mezőnytől.

Nyilvánvalóan figyeltük, hogy a 6-os a falban van. Brad a spotterén és a versenyirányításon keresztül hallhatta, hogy a 6-ostól azt kértük, hogy menjen le az apronre (a vonal alatt sík része a pályának). Amint ezt megtette ez azt jelentette, hogy már nincs veszélyben, és körbeérhet. Ha azon a ponton teljesen megállt volna lent az apronön, akkor el kellett volna mennünk érte.” – mondta Sawyer.

- Reklám -

Az eset vizsgálatakor tudták, hogy az ütközés után a #6-os lement az apronre, így nem veszélyeztette a mezőnyt és Keselowski így vissza is tudott térni a pitbe.

A széria már gyakran kapott kritikát a következetlen bíráskodás miatt. Sawyer elismerte, hogy a rajongók megkérdőjelezhetik a sárgák hiányát, de ragaszkodott hozzá, hogy mindent eseti alapon vesznek figyelembe.

Sawyer megértette, hogy ez frusztráló lehet a szurkolók számára, különösen akkor, ha úgy érzékelik, hogy kedvenc versenyzőjüknek kellemetlenséget okoznak, vagy kihasználják a sárga zászló adta lehetőségeket.