back to top
szombat, december 21, 2024

Logano a verekedés kapcsán: „Mindannyian csináltunk már butaságokat”

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Joey Loganónak nincs problémája azzal, ahogy Ty Gibbs és Sam Mayer a pályán versenyzett a NASCAR Xfinity Series múlt hétvégi, martinsville-i futamán, de a futam utáni verekedés szerinte „nem a helyes irány volt„.

- Reklám -

A 19 éves Gibbs a verseny nagy részét uralta, de az utolsó körben csapattársa, Brandon Jones megelőzte őt, aki így megszerezte a szezonban első futamgyőzelmét.

- Reklám -

Miután Gibbs visszaesett, csatába keveredett Sam Mayerrel és Landon Cassillel. Gibbsnek és Mayernek még volt esélye a 100 000 dolláros bónuszra. Mayer meglökte Gibbst a pályán, aki végül emiatt a nyolcadik helyen ért célba, és ezzel elbukta az esélyt az extra nyereményre.

Ezt követően a levezető körben megpróbálta megpörgetni Mayert a pályán, majd a pitben folytatódott a harc. Úgy tűnt, hogy Gibbs mellkason ütötte Mayert, aki éppen a sisakját vette le. A két versenyző egymással kiabált, miközben Mayer megpróbálta rávenni Gibbst, hogy vegye le a sisakját, majd elkezdődött a dulakodás. Gibbs legalább három ütést mért Mayerre, mielőtt a versenybírók szétválasztották volna őket.

- Reklám -

Joey Logano elmondta a véleményét

Egyetértek-e azzal, ahogyan történt? Nem, nem” – mondta a 31 éves Logano. „Csináltam már ilyet korábban is? Igen, csináltam. Büszke vagyok rá? Nem, egyáltalán nem. De legalább tanultam belőle.

Azt hiszem, egy mély lélegzetvétel, az összkép megértése és a dolgok helyes kezelése valószínűleg a jó út. Mindannyian csináltunk már butaságokat.” – mondta. „Mint versenyző, ez csak úgy a felszínre tör.

Két fiatalabb srác, akik ambiciózusak a győzelemre, és nem mondanám, hogy ami a versenypályán történt, az rossz volt, de azt igen, hogy ami utána történt, az valószínűleg nem a helyes irány volt.

Szemet szemért?

A NASCAR-ban úgy kell versenyezned, ahogy szeretnéd, hogy ellened versenyezzenek. Éppen egy héttel korábban Gibbs egy utolsó körös „bump-and-run” mozdulattal előzte meg csapattársát, John Hunter Nemecheket, és ezzel megnyerte az Xfinity versenyt Richmondban.

Bár Gibbs a futam után elismerte, hogy „megérdemelte” a mozdulatot, Logano szerint Joe Gibbs unokájának számítania kellett volna arra, hogy amennyiben ő így viselkedik a pályán, akkor mások is ugyanezt teszik majd vele.

Nem tudom, hogy rögtön ökölbe szorult-e a keze. Ha egy bizonyos módon versenyzel, akkor számolnod kell azzal, hogy ugyanazt kapod vissza” – folytatta Logano. „Ez az az íratlan versenyzői kódex, amit senki sem érthet. Ha hajlandó vagy másokat meglökni, akkor el kell viselned azt is, amikor téged löknek meg ugyanúgy.

Erről szól a dolog. Ha te hajlandó vagy lökdösődni a győzelemért, és valaki 100 000 dollárért ugyanezt teszi mögötted is, akkor az ott egy szemet szemért szituáció. Ez az én véleményem. Mindenkinek megvan a joga a sajátjához.

Podcastunkban még a Ross Chastain és A.J. Allmendinger eset kapcsán beszélgettünk erről részletesen. Ha kíváncsi vagy a véleményünkre és érdekelnek a különböző álláspontok, akkor 51:30-tól hallhatod az ide szorosan kapcsolódó beszélgetést.