back to top
vasárnap, május 19, 2024

Elhunyt a NASCAR legendás alakja, aki megalkotta „a nagy amerikai versenyt”

Dátum:

Megosztás:

88 éves korában örökre lehunyta szemét Ken Squier, a „NASCAR hangja”. A legendás kommentátor munkájával nagyban segítette a széria növekedését, ezért 2018-ban a Hírességek Csarnokának tagjává választották.

- Reklám -

Ken Squier 1935-ben a vermonti Stowe-ban született, majd 88 évvel később, 2023-ban az onnan alig 16 kilométerre fekvő Waterbury nevű településen hunyt el. Pályafutása édesapja helyi rádiójánál kezdődött, később a legnagyobb amerikai tévétársaságok, többek között a CBS és a TBS alkalmazásában is állt. Dolgozott ezen kívül a Motor Racing Networknek (MRN), amelynek az egyik társalapítója volt.

- Reklám -

Több széria, például az IndyCar és a Forma—1 futamait is közvetítette, de leginkább a NASCAR-hoz kötődött, közel ötven éven át volt a „sorozat hangja”. Közvetítéseivel és háttérmunkájával segítette a széria növekedését, ezért 2018-ban a NASCAR Hírességek Csarnokának tagjává választották. Mike Helton, a sorozat alelnöke azt mondta egy Squiert búcsúztató videóban, hogy neki volt az „egyik, ha nem a legfontosabb hangja és személyisége” a széria történelmében.

Squier többek között azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy ő adta a Daytona 500-nak „a nagy amerikai verseny” nevet. A floridai futammal több ponton is összekötődött az élete, hiszen 1979-ben ő győzte meg a CBS vezetőit arról, hogy érdemes lenne teljes hosszában leadni a viadalt, amely az első NASCAR-verseny volt, amelyet ilyen módon láthattak a nézők.

- Reklám -

Az 1979-es Daytona 500 egy másik szempontból is kapcsolódik hozzá, hiszen ez a verseny lett az „ő közvetítése”. A futam utolsó köreiben Donnie Allison és Cale Yarborough kezdett el csatázni a vezető helyért, majd közös erővel mindkettőjük autóját összetörték a hármas kanyarban. Ezt követően a két pilóta egymásnak esett – a „bokszmeccsről” ebben a cikkünkben találhatnak egy videót –, és ekkor hangzott el az azóta ikonikussá vált „és harc van” kezdetű mondat. Szerencsére az ezt megörökítő felvétel a legendás kommentárral együtt fennmaradt, és a NASCAR jóvoltából megtekinthető a YouTube-on.

„Annak ellenére, hogy sohasem ült versenyautó volánja mögött, Ken Squier legalább annyival hozzájárult a NASCAR növekedéséhez, mint bármelyik pilóta. Ken egy nagyszerű történetmesélő volt, és összetéveszthetetlen hangjával a NASCAR számos nagyszerű pillanatának aláfestését adta. Az ő közvetítései a TV-ben és a rádióban közelebb hozták a sportot a rajongókhoz, ezért volt ő a szurkolók kedvence. Ken mindenkinek az ismerőse volt és mindannyiunknak nagyon hiányozni fog” – nyilatkozta Jim France, a széria vezérigazgatója.