back to top
vasárnap, október 13, 2024

Magnussen szerint nagyon nehéz az IndyCar-ban versenyezni

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Haas F1 versenyzőjét Kevin Magnussent megletpe, hogy mennyire komoly kihívás az IndyCar autókkal versenyezni.

- Reklám -

Miután a Haasnál a 2020-as szezon végén elvesztette ülését, Magnussen 2021-ben az IMSA bajnokságban versenyzett a Chip Ganassi Racing színeiben.

- Reklám -

Ugyanebben az évben az Arrow McLaren SP is lehetőséget adott neki, miután Felix Rosenqvist a detroiti futamon balesetet szenvedett, emiatt ki kellett hagynia a következő futamot. Magnussen az IndyCar Road America-i futamán ülhetett Rosenqvist autójába. Annak ellenére, hogy a hétvégét megelőzően soha nem vezetett IndyCar gépet, egy sárga zászlós periódus után rövid ideig még vezette is a versenyt, majd sajnos mechanikai problémák miatt ki kellett állnia.

Nagyon más volt, mint a Forma 1

Magnussen elmondta, hogy az F1-es tapasztalatai ellenére hozzá kellett szoknia az IndyCar autóhoz.

- Reklám -

A nagy dolog számomra a szervokormány nélküli vezetés volt. Ez teljesen idegen volt nekem.” – mondta Magnussen.

Hozzászoktam a Forma-1-es autó vezetésének érzéséhez, ami annyira más, mint az IndyCar. Mindössze pár nappal a futam előtt kaptam meg a lehetőséget, szóval nem volt időm semmit sem csinálni. Se szimulátor, se tesztelés előtte, semmi. IndyCar autóban a verseny első szabadedzésén ültem először, amiből összesen csak kettő volt. Igent mondtam, mert miért ne? Nagyon kemény volt.

Erős a mezőny

Arra a kérdésre, hogy az IndyCar-ban ugyanolyan intenzívnek találta-e a verseny színvonalát, mint a Forma-1-ben, Magnussen azt mondta: „Abszolút! Úgy értem, teljesen, nagyon jók az itteni pilóták.

Ez két nagyon különböző dolog. Odamentem, és nagyon küzdöttem. Azt hiszem, meglepett, hogy milyen nehéz vezetni azt az autót. Annyira más, szóval nem igazán lehet összehasonlítani a kettőt. Nem gondolom könnyűnek. Az is biztos, hogy hihetetlenül kompetitív. Néhányan a versenyzők közül elképesztően magas szinten vannak.