péntek, április 19, 2024

Komplett felújításon megy át Road America

Dátum:

Megosztás:

Még a téli időszak előtt megkezdték a munkálatokat, hogy Road America teljes aszfaltját felszedjék, hogy majd az új szezonra felkerülhessen az új réteg.

- Reklám -

A 6,45 km-es pálya vonalvezetését – bár volt rá javaslat – nem érinti változás, sőt a kivitelező 7000 referenciapont alapján az aszfalt szélességét, dőlését és rázóköveit is úgy építi majd vissza „ahogyan megkapta”.

- Reklám -

Nemcsak a pálya, a boxutca is kap a jóból, 1995 óta ez lesz az első nagyobb felújítás a helyszínen. Ennek a pilóták is nagyon örülnek, hiszen az előző, nagyon elkopott réteg nem volt a legjobb a gumiknak.

„Ámen. reagált röviden Alexander Rossi a hírre, még a nyári IndyCar futamon. – Ha megnézzük, mi volt Watkins Glennel és Barberrel amikor újraaszfaltozták őket, hihetetlen volt a tapadás és sok időt találtunk hirtelen.

- Reklám -

Mi versenyzők ugye gyorsan akarunk menni, nem igaz? Legszívesebben már most Nekilátnék, hogy kipróbálhassam. Nagyon-nagyon jó lesz.”

A háromhetes építkezés elég időt hagy arra, hogy a következő szezon előtt pihenjen az aszfalt. 2023-ban az első verseny a május végi MotoAmerica Superbikes hétvége lesz. Utána azonban minden nagyobb amerikai sorozat kipórbálja majd, az IndyCar után az IMSA Sportscar Championship és a NASCAR Cup Series is.

A munkálatokat élőben a pálya weboldalán lehet követni. A felvételeken október 9-én éjjel már látszott, hogy Road America környékén leesett a hó. Nem tudni, ez mennyire akadályozza majd a munkálatokat.