csütörtök, március 28, 2024

Leclerc ölte meg az F1-es karrierjét, de azóta bármit csinál, sokan lenézik a sikereit

Dátum:

Megosztás:

Az IndyCar szezonnyitóját Marcus Ericsson nyerte, részben annak köszönhetően, hogy több riválisa megbotlott. Kifejtette, miért gondolja úgy, hogy a saját teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó körök egyikében lecsapjon az addig az élen haladó McLarenre.

- Reklám -

St. Petersburg-ben sok izgalmat és balesetet hozott a verseny, és tény, hogy nem a svéd pilóta tűnt a leggyorsabbnak a hétvége folyamán. Ugyanakkor azt sem állíthatjuk, hogy a mázli repítette a mezőny élére, hiszen az időmérőn a 4. rajtkockát szerezte meg és a verseny nagy részében e pozíció környékén ment.

- Reklám -

A futamok pont arról szólnak, hogy az adott lehetőségekből kell kihozni a legtöbbet, és ő ezt megtette azzal, hogy a 2. helyre lépett a győzelemért csatázó pilóták ütközése után, majd 3 körrel a cél előtt elhúzott Pato O’Ward mellett, amikor a McLaren az egyenes elején néhány pillanatra “lefagyott”, a csapat magyarázata szerint a motor szívótorkában jelentkező probléma miatt.

A tavaly az Indy 500-at is megnyerő Ericsson arról beszélt a verseny után, hogy a közvélemény egy része máig nem ismeri el a képességeit. Mindez bizonyára arra vezethető vissza, hogy 2014 és 2018 között, a Forma-1-ben töltött öt szezonjában szerény eredményeket mutatott fel, a hattyúdala során például a Saubernél pontszámban 39:9-re kikapott csapattársától, az újonc Charles Leclerc-től.

- Reklám -

Úgy látszik, bármit csinálok, az emberek úgyis azt gondolják, hogy nem szolgálok rá az eredményeimre. Sok futamot megnyertem már, az IndyCar-ban már négyet, a bajnokságban az elmúlt években elöl végeztem, szóval próbálom hasonlóan folytatni” – mondta.

Nyilván nem kívántam Patónak, hogy probléma sújtsa, de úgy hallottam, azért jelentkezett a probléma az autójában, mert nyomás alá helyeztük és vagy ő, vagy a csapata hibázott. Sajnálom, de lecsaptunk a lehetőségre. Ha nem helyezem nyomás alá és támadom, minden rendben maradt volna nála, én meg második leszek.

Elmondta, hogy az utolsó újraindításnál kipörögtek a kerekei a gumitörmeléken, ezért szakadt le Patótól, de érezte, hogy erős tempóra képes, és az első kanyart szemelte ki a támadás helyszínére. Ericsson eddig mind a négy a győzelmét úgy szerezte az IndyCar-ban, hogy a versenyt megállították piros zászlóval.

Úgy néz ki, amikor sok a kalamajka, mások hibáznak, felforgás alakul ki a versenyen, mi higgadtak maradunk. Én is, meg a stratégiával foglalkozó szakemberek és a kerékcserénél közreműködők is. Úgy látszik, mi rendesen összerakjuk a dolgokat ilyenkor – nyilatkozta. – Ez egyikre az erősségeinknek. Nem azt mondom, hogy piros zászló nélkül képtelenek lennénk nyerni, de azok beválnak nekünk.