péntek, április 19, 2024

Brabham az Indy Lights-ban folytatja

Dátum:

Megosztás:

Az egykor az IndyCar-ban is megforduló Matthew Brabham az Indy Lighs-on keresztül szeretne visszakerülni az top kategóriákba.

- Reklám -

A háromszoros Formula 1-es világbajnok, Sir Jack Brabham unokája ígéretesen kezdte autóversenyzői pályafutását. Előbb 2012-ben megnyerte a US F2000-es bajnokságot, majd 1 évvel később már a Pro Mazdában lett bajnok úgy, hogy a 16 versenyből 13-at megnyert.

- Reklám -

Az Indy Lights-ban 2014-ben, az Andretti csapatnál debütált, ahol a sorozat legrangosabb versenyét, az indianapolisi Freedom 100-ot megnyerve negyedik lett összesítésben. Később Andrettiéktől a Formula E-ben, valamint az IndyCar-ban is lehetőséget kapott.

Az ifjú ausztrál pályafutása azonban itt megrekedt. Kiváló eredményei ellenére nem tudta megvetni a lábát az IndyCar-ban, ahol mindössze két indianapolisi futam jutott számára. Az elmúlt éveket így a Robby Gordon által életrehívott Stadium Super Trucks-ban töltötte. Ennek a bajnokságnak az elmúlt 3 kiírását megnyerve, Brabham most ismét szeretné az autóversenyzés top kategóriáit megcélozn, ennek érdekében pedig a 2022-es évet az Indy Lights-ban fogja eltölteni.

- Reklám -

A 27 éves ausztrál ismét az Andetti Autosport kötelékében próbálkozik, ahol pályafutása nagy részét töltötte. A csapattulajdonos, Michael Andretti nagy lehetőségeket lát visszatérő versenyzőjében.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét az Indy Lights csapatunkban köszönhetjük Matty-t. Mindig is jól látszott, mekkora tehetsége van a vezetéshez. A nevelősorozatokban mindig remekül mentünk együtt. Már alig várom, hogy meglássuk, mire leszünk képesek az idei évben” – nyilatkozta Andretti.
„Rendkívül hálás vagyok Michaelnek, és JF-nek (Thormann – a csapat elnöke), valamint mindenki másnak aki ezt lehetővé tette. Rengeteg ehhez hasonló, nagy lehetőséget kaptam tőlük az évek során. Összesen 14 versenyt, és 1 bajnoki címet értünk el közösen, úgyhogy teljesen el vagyok ragadtatva, hogy ismét velük, egy top csapattal versenyezhetek. Mindent bele fogok adni, hogy álmaimat valóra válthassam, és visszakerülhessek az IndyCar-ba.” – mondta Brabham.

A fiatal ausztálnak jó esélye van erre, hisz az előző három bajnokságot Andrettis versenyző nyerte, akik azóta rendszeres résztvevői a világ legrégebbi múltra visszatekintő autóverseny-sorozatának.