péntek, március 29, 2024

Sok volt neki a sok gyors autó, leváltják a fiatal pilótát a hétvégi futam előtt

Dátum:

Megosztás:

A hétvégi daytonai 24 órás verseny előtt váratlanul versenyzőt cserél az egyik LMP3-as csapat, mert a fiatal újoncuk a jelek szerint nehezen bírta a manőverezést a forgalomban.

- Reklám -

A 19 éves Danny Soufi az LMP3-ban érdekelt Sean Creech Motorsportnál indult volna, amelynek a 33-as rajtszámú egysége a legjobb pozícióból indul a kategória kilenc autóból álló mezőnyében, összességében a 16. helyről.

- Reklám -

Az előző hónapban lehetőségünk adódott tesztet adni Danny-nek, és leigazoltuk a csapat nagyra értékelt tagjának. Nagyon jó munkát végzett a hétvégén a rendelkezésére álló edzésidőben, de az nem volt elég ahhoz, hogy olyan szinten teljesítsen, mint amilyenre képes, nem tudta felvenni az IMSA szabályainak tempóját a több kategóriás autóversenyzésben” – mondta a veterán Lance Willsey, az istálló pilótája.

Ezzel vélhetően arra utalt, hogy az amerikai Soufinak gondjai voltak azzal, hogy megfelelően figyeljen a gyorsabb és lassabb kategóriák autóira a lekörözéseknél, és ez bizony igencsak balesetveszélyes azon túl, hogy időveszteséget okoz. Daytonában 61 autó áll rajthoz a magyar idő szerint 19:40-kor kezdődő 24 órás viadalon.

- Reklám -

Soufi helyére egy még fiatalabb, 18 éves pilóta, Nolan Siegel ugrik be, neki viszont jóval több a tapasztalata az autóversenyzésben, és már tavaly is versenyzett Daytonában, idén pedig alapvetően az IndyCar előszobájának számító Indy NXT-ben fog indulni. Sűrű és változatos hete van, hiszen ennek a szériának a tesztjén vett részt hétfőn, pénteken az IMSA Michelin Pilot Challenge GT4-es Porschéját vezeti a daytonai megmérettetés előtt az LMP3-ban.

Soufi életrajzában ezzel szemben alig találni nemzetközileg jegyzett sorozatot, tavaly például a németországi Prototype Cup-ban indult csak két versenyhétvégén.