csütörtök, március 28, 2024

Montoya együtt indul fiával, Sebring 12 órás versenyén

Dátum:

Megosztás:

A hétszeres F1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya a fiával, az IMSA WeatherTech SportsCar Championship márciusi fordulóján áll majd rajthoz, Sebringben, a 12 órás versenyen.

- Reklám -

A tizenhat éves Sebastian, az elmúlt két évben a Formula 4-ben versenyzett Olaszországban és Németországban. A DragonSpeed Oreca 07-Gibsonban debütál majd a sportkocsik között, amelyet apja Henrik Hedman csapatfőnökkel közösen használ majd a jövő évi teljes LMP2-es idényben az IMSA-ban.

- Reklám -

Az ifjabb Montoya a DragonSpeed felállásában március 19-én, a Sebring enduro versenyén áll rajthoz. A múlt hónapban Bahreinben, az FIA World Endurance Championship újonc tesztjén sikeresen kipróbálta az autót. Montoya junior „hatalmas lehetőségnek” nevezte, hogy egy LMP2-es autóval versenyezhet:

„Nagyon hálás vagyok a lehetőségnek, amit a DragonSpeed és Henrik ad nekem. Apával együtt versenyezni egy valóra vált álom, hiszen ő volt a példaképem, amíg felnőttem.”

- Reklám -

Apja, 2019-ben egy Penske Acurával megnyerte az IMSA bajnoki címét. 2020-ban csatlakozott volna a DragonSpeedhez a Le Mans-i 24 órás versenyen, és szintén elégedett:

„Nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban újra a DragonSpeednél lehetek. Kifejezetten várom, hogy újra Henrikkel dolgozhassak együtt, és még izgatottabb vagyok, amiért először osztozhatok egy autón Sebastiannal.”

A DragonSpeed főnöke, Elton Julian a Motorsport.com-nak kifejtette, hogy az ötlet, hogy Sebastiannak versenyzési lehetőséget adjanak, a fejében motoszkált már Bahrein előtt, és „olyan jó munkát végzett, hogy be kellett ültetnünk egy autóba legalább egy versenyre.” Így folytatta:

„Értelemszerűen Sebringre hozzuk őt. Az idén ezüstérmessé vált pilóta még a jövő évi együléses szezonja előtt a téli szünetben tudna nálunk teljesíteni. Nagyon izgatott vagyok, hogy apa és fia együtt ülhet egy versenyautóba, mert Montoyáék egy nagyon menő család.”

Azt is kifejtette, hogy a csapat azon dolgozik, hogy további serlegeket gyűjtsenek Watkins Glen 6 órás és a Petit Le Mans Road Atlanta IMSA futamain.

Sebastian Montoya Sebring után várhatóan a formaautós karrierjére koncentrál majd. Úgy néz ki, hogy 2022-ben a Formula Regional EU by Alpine-ban fog továbblépni azzal a Prema csapattal, amellyel az F4-ben is indult.

A DragonSpeed és Hedman a WEC-ből az IMSA-ba váltott, miután idén augusztusban Le Mans-ban megszerezte az LMP2 Pro/Am kategória győzelmét.

Ez azt jelenti, hogy Hedmannak most már a hosszútáv tripla koronájának két helyszínén is van kategóriagyőzelme, miután a DragonSpeeddel 2020-ban Daytonában P2-esek között aratott sikert. Julian erről már csak ennyit mondott:

„Sebring van az első helyen a fejünkben, mert Henrik szeretné befejezni a sorozatát.”

Hedman végül tisztelgett távozó csapattársa, Ben Hanley előtt. Vele az elmúlt években együtt versenyzett a WEC-ben és az Európai Le Mans sorozatban:

„A DragonSpeed hihetetlen támogatása nélkül egyszerűen nem tudtam volna nyerni Daytonában és Le Mans-ban, további három győzelmet szerezni az ELMS-ben és az IMSA-ban, valamint további 10 dobogós helyezést, ha Ben nincs mellettem. Büszke vagyok arra is, hogy szerepet játszhattam a két fantasztikus eredményében az Indy 500-on, 2019-ben és ’20-ban a DragonSpeed versenyzőjeként.”

A DragonSpeed ott lesz a rajtrácson az IMSA szezonnyitó Rolex 24 Daytona versenyen a jövő hónapban. A Julian által egy „külön megállapodásként” jellemzett felállással, amelyet valószínűleg még karácsony előtt hivatalosan is bejelentenek.