back to top
hétfő, május 6, 2024

Az IMSA teljesen új alapokra helyezi majd a GTP kategória BoP-ját

Dátum:

Megosztás:

Matt Kurdock technikai igazgató elmondása szerint az IMSA azon dolgozik, hogy „megújítsa” a jövőre debütáló GTP kategória BoP-ját.

- Reklám -

A WeatherTech SportsCar Championship új, 2023-ra tervezett GTP osztálya mindkét formula számára nyitott lesz, bár az első szezonban kezdetben várhatóan csak az LMDh szabályrendszer szerint épített autók fognak szerepelni, az Acura, a BMW, a Cadillac és a Porsche megerősített LMDh autóival.

- Reklám -

Kurdock, aki az IMSA technikai bizottságának feje, a Sportscar365-nek nyilatkozott.

Jelenleg sok időt és energiát fordítunk a GTP BoP filozófiájának kidolgozására. Még az LMDh esetében is az a filozófia, hogy a teljesítményszinteket a meghajtótengelyeken lévő nyomaték alapján állapítsuk meg.

- Reklám -

Még ha minden autóhoz azonos tömeget, azonos teljesítményt, azonos leszorítóerőt és légellenállást rendelnénk, akkor sem kapnánk minden autóból minden pályán azonos eredményt. Rengeteg árnyalat van az autók teljesítményében a pályán.

Mivel ezekhez az autókhoz csatlakoznak majd az LMH gépei is az IMSA-ban, ez még jobban megnehezíti majd a széria dolgát.

Úgy gondolom, hogy ahogy az LMH-t is hozzáadjuk majd a keverékhez – egy más platformú autó -, úgy gondolom, hogy ez további kihívásokat jelent majd nekünk.

Azon vagyunk, hogy továbbfejlesszük és új eszközöket vezessünk be az IMSA BoP eszköztárába, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy szabályozzuk és a lehető legközelebb tartsuk ezeket az LMH és LMDh autókat egymáshoz.