csütörtök, március 28, 2024

Verstappen a Ferrari bajnokságában indult hódító útjára, ahol Latifitől is kikapott

Dátum:

Megosztás:

Meglepő helyen, egy mai szemmel igazán egzotikus mezőnyben vett részt első formaautós bajnokságában, ami ezen a napon kezdődött 2014-ben.

- Reklám -

A ma már kétszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen 2014-ben sokkolta a világot azzal, hogy 18 éves kora előtt vezethetett az egyik nagydíj szabadedzésén és le is igazolták állandó pilótának. Pontosabban a Red Bull szipkázta el őt a Mercedes orra elől és ajánlott neki rögtön szerződést az F1-ben a Toro Rossónál, így az akkor még az F3-as szinten versenyző holland egy lépcsőfok átugrásával debütált egy év múlva a legjobbak között.

- Reklám -

Akkoriban még senki sem vehette biztosra, hogy nagy sztár lesz belőle, a nagyközönség főleg annyit tudott róla, hogy a korábban szintén az F1-ben versenyző Jos fia. Utána szabályt is módosítottak miatta, hogy ilyen fiatalon senkinek se lehessen szerződést adni a világbajnoki sorozatban.

Verstappen 2014-ben váltott gokartról formaautóra, és az első versenysorozata a tiszavirág-életű Florida Winter Series volt az Egyesült Államokban. Ezt a Ferrari hozta létre elsősorban saját akadémistáinak képzésére, hogy az európai telet is kihasználják versenyzésre. Szándékosan nem bajnokságként hivatkozunk rá, mert összetett értékelés nem volt, hanem három helyszínen, négy hétvégén összesen tizenkét futamon csapott össze a tizenkét fős mezőny.

- Reklám -

Amely meglehetősen heterogén volt így sok év távlatából: az F1-be azóta eljutók közül Verstappen mellett Lance Stroll és Nicholas Latifi is rajthoz állt, a ferrari patronáltjai közül Antonio Fuoco és Raffaele Marciello vett részt a sorozatban (ők ma a hosszútávú versenyzésben érdekeltek). A mezőnyben megtalálható volt még az amerikai Ed Jones, aki később az IndyCar-ban és a hosszútávú versenyzésben folytatta, a kolumbiai Tatiana Calderón, aki az IndyCar-ban kötött ki, a holland Dennis van de Laar, a japán Kaszai Takasi,  a lengyel Alex Bosak és az orosz Vaszilij Romanov. Utóbbi négy pilóta autóversenyzői karrierje hamarosan megfeneklett.

Továbbá az egyik autót három „VIP-vendég” vezette Ben Anderson, Will Buxton és Olivier Marriage személyében: Anderson újságíróként, Buxton tudósítóként tagja jelenleg a Forma-1 közösségének.

Verstappent befogták az autóval kapcsolatos előkészítő-összeszerelési munkára is, de a fenti videóban azt mondta, ő élvezettel csinálja ezt. Az első versenyen Sebringben 4. lett honfitársa, Fuoco és Latifi mögött, és később összesen két győzelmet szerzett, egyet Palm Beach-en, egyet pedig a szezonzárón Homestead-ben, ahol mindössze 4 (négy!) ezredmásodperccel előzte meg óriási csatában Latifit.

Mint említettük, ponttabella és összesített eredményhirdetés nem volt, de ha lett volna, valószínűleg a négy-négy győzelmet szerző Latifi vagy Fuoco győzött volna. Rajtuk és a hollandokon kívül csak Calderón nyert futamot, de Verstappen értékelésénél ne feledjük, hogy ő ekkor váltott formaautóra, míg Latifi például két év előnyben volt vele szemben.

A Ferrari az év végén bejelentette, hogy a következő télen nem rendezik meg a bajnokságot, hiába lett volna sokkal olcsóbb (60-75 ezer dollár) benne a részvétel, mint előzőleg. Bár úgy tervezték, hogy később újra megtartják, ez azóta sem történt meg.