szombat, április 20, 2024

A Senna mellett megszégyenült pilótával pályázik az F1-be a patinás márka

Dátum:

Megosztás:

Csütörtökön bejelentette Michael Andretti és a Cadillac, hogy közösen, „összamerikai” csapatként pályáznak a részvételre a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bővítheti a jelenlegi tíz istállóból álló mezőnyt, a folyamat első lépéseként most mérik fel az érdeklődést.

- Reklám -

Az nem meglepetés, hogy az IndyCar-ban érdekelt csapatfőnök az Andretti Autosport tulajdonosaként az F1-be pályázik, nagyjából egy éve folyamatosan beszél erről a tervéről. Többször panaszkodott viszont, hogy ellenállásba ütközik egyesek részéről (a Mercedest irányító Toto Wolff például nem velük, hanem még nagyobb presztízsű nevekkel, autógyárakkal képzelné el a mezőny bővítését), és nem értette, miért nem fogadják őt szívesen. Tavaly azt állította, már 2024-ben készen állna a részvételre csapatával. Ha nem is feltétlenül jövőre, a csatlakozásának lökést adhat, hogy az FIA elindította a bővítési folyamatot.

- Reklám -

A Cadillac nevét frissen dobták be az érdeklődők listáját tartalmazó kalapba, és úgy látszik, nem alaptalanul. A General Motorshoz tartozó amerikai márka még semmilyen formában sem szerepelt a Forma-1-ben.

Meglepő névről suttognak az F1 lehetséges új szereplőjeként

- Reklám -

Michael Andretti az 1978-as F1-es bajnok Mario fia, és maga is versenyzett a világbajnoki sorozatban, jóllehet, kevés sikerrel. 1993-ban kiváló lehetőséget kapott a McLarennél, de nem tudott labdába rúgni Ayrton Senna mellett és már a szezon vége előtt menesztették (ekkor pontszámban 53:7 volt az állás a brazil javára), Mika Häkkinent ültették a helyére. Ezután visszatért Amerikába versenyezni, majd megalapította csapatát, amely négy IndyCar-bajnokot és öt Indy 500 győztest avatott.

Úgy érzem, megfelelőek vagyunk arra, hogy a Forma-1 új csapata legyünk. Értéket hoznánk a sorozatnak és a partnereinknek, valamint izgalmat a szurkolóknak. Büszke vagyok, hogy a GM és a Cadillac velünk tart e cél hajszolásában” – mondta Andretti. Természetesen amerikai pilótával szeretnének rajthoz állni.

Azért a színtiszta amerikai F1-es istálló koncepciója rossz emlékeket is felidéz: a mezőny 2010-es bővítésénél egy amerikai projekt, a USF1 is nevezését is jóváhagyták, ám a csapat egy félig sem elkészült autóval szégyenszemre visszavonulót fújt az idény előtt.

A Forma-1 most felfelé ívelő pályán halad, a 2026-os belépés kapcsán gyakran esik szó a Porschéről és a Hyundairól, és üzletemberek csapatalapítási/csapatvásárlási terveiről is hallani. Amennyiben a Cadillac motorgyártóként lépne be, az vélhetően leghamarabb 2026-os csatlakozási szándékot jelez, hiszen akkor vezetik be az új motorszabályokat, a kifutó rendszerhez pedig nem lenne értelme erőforrást építeni rövid időtartamra.

Egyes csapatok azért állnak barátságtalanul az érdeklődőkhöz, mert attól tartanak, sokan nem teremtenének elég közös értéket és csak elvennének szeleteket a közös tortából.