Az amerikai major sportok esetében nagy hagyománya van a meghívásos alapú, az eredeti szabályrendszerrel maximum köszönőviszonyban lévő All-Star eseményeknek. Majd’ 4 évtizeddel ezelőtt a NASCAR is úgy döntött, beszállnak ők is egy hasonló kezdeményezésbe, mely azóta is fix helyet foglal el a sorozat májusi menetrendjében.
„A Winston”
Az első All-Star verseny megrendezésének az ötlete 1984-ben merült fel, majd 1985. május 25-én az ötlet valósággá vált. A versenyt a NASCAR egyik hazai pályáján, a Charlotte Motor Speedway-en rendezték, maga a formátum pedig garantálta, hogy a futam valóban egy All-Star esemény legyen.
A versenyre ugyanis kizárólag az 1984-es szezonban győzelmet elérő versenyzők kaptak meghívást. A bajnokság névadó szponzoráról, a Winston dohánygyárról elnevezett versenyen így mindössze 12-en vehettek részt, akik közül a győztes nem kevesebb, mint 200.000$-t tehetett zsebre. Ez mai értéken valamivel több, mint 537.000 dollárt, azaz 200 millió forintot jelentett.
E mellett még extra 10-10 ezer dollárt is zsebre vághatott az, aki a 20., valamint az 55. körben az élen áll.
Az busás pénzjutalomért 70 kört kellett megtenniük a versenyzőknek a Charlotte Motor Speedway 1,5 mérföldes oválján, a 30. és 40. kör közti kötelező, minimum 2 kerékcserét magában foglaló kiállás pedig a csapattagokat is tevékenyen bevonta a küzdelembe.
A rajtelsőséget a regnáló bajnok, azaz Terry Labonte tudhatta magáénak, mögötte pedig az előző évben elért győzelmek alapján sorakoztak fel a versenyzők. A második helyről így Darrell Waltrip, míg a második sorból a valaha volt egyik legjobb, bajnoki cím nélkül visszavonuló versenyző, Harry Gant és a már akkor is óriási népszerűségnek örvendő Bill Elliott indulhatott.
A Chevrolet dominanciát hozó versenyen a rövid táv ellenére több kiesés is történt. Elsőként a 8. körben Dale Earnhardt pördült meg, az akkor még mindössze 1 bajnoki címmel rendelkező Childresses azonban vissza tudott állni a küzdelembe. Nem volt ilyen szerencsés Geoff Bodine, akinek mindössze 14 kört bírt a motorja.
Az első szakaszhajrá óriási küzdelmet hozott Labonte és Waltrip közt, akik közül előbbi teljesítette elsőként a 20. kört. Nem sokkal később azonban megfordult a sorrend, Labonte pedig kezdett egyre visszaesni. A kötelező kiállások után Waltripnak már Harry Ganttel kellett megküzdenie, aki hasonlóan Labonte-hoz, elhappolta előle az újabb részhajrát.
A befutó azonban még arrébb volt, Waltrip pedig nem hagyta veszni a történelmi győzelmet, és az azzal járó pénzdíjat. Az utolsó előtti körben szemet gyönyörködtető módon előzte meg a külső íven Gantet, az előző évi ezüstérmesnek pedig már nem volt válasza. Ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, mindössze másodperceken múlt Waltrip sikere, a 11-es autó motorja ugyanis néhány méterrel a célvonal után felrobbant, ez azonban már nem zavart senkit. A győzelemért járó 200.000 dollárból bőven jutott egy új erőforrásra, Waltrip pedig ettől olyan lendületet kapott, hogy meg sem állt pályafutása 3. bajnoki címéig.
A változatosság gyönyörködtet
Az évek során rengeteg kisebb-nagyobb módosítást eszközöltek a verseny lebonyolítási rendszerén. Bár általánosságban elmondható, hogy a legtöbb versenyt Charlotte-ban rendezték, 1-2 kivétel azonban ezúttal is akad.
1986-ban ugyanis egy másik 1,5 mérföldes pályán, Atlantában rendezték a Winstont, ráadásul egy olyan napon, amit addig előszeretettel elkerültek. Ez pedig az Anyák Napja volt. Az immár 200 mérföldesre növelt versenyen ezúttal mindössze a 9 győztes, valamint az előző évig bajnokságban a legjobb győzelmet nem szerző versenyző, Geoff Bodine vehetett részt.
A mezőny többi része számára egy 100 mérföldes, „Atlanta Invitational” elnevezésű versenyt írtak ki, melynek a győztese, az 1973-as bajnok Benny Parsons indulási jogot nyert a következő évi All-Star futamra.
A legboldogabb anyuka végül Mildred Reece, Bill Elliott anyukája lehetett. A Millon Dollar Bill becenevű versenyző rajt-cél győzelmet aratva hódította el a győzelmet.
Fotó: NASCAR Media/Getty Images
A következő évre a verseny visszatért Charlotte-ba, a formátum pedig jelentős változáson esett át. A versenyt három szegmensre szabdalták, mely 75, 50, valamint 10 kör hosszúságú volt. Különlegesség, hogy az utolsó szegmensbe kizárólag a zöld zászlós körök számítottak bele, mely ezt követően éveken keresztül vissza-visszatérő eleme volt az All-Star futamoknak.
Az 1987-es versenytől kezdve a létszám is növekedett. A 20 fősre növelt mezőnyben ugyanis immár nemcsak az előző évi győztesek vehettek részt, hanem mindenki, aki korábban akár egyetlen futamgyőzelemmel is rendelkezett. Természetesen ez legfeljebb 19 versenyzőt jelentett, az utolsó helyet ugyanis az előző évi Invitational győztesének tartották fent.
1990-ben és 1991-ben a szegmenseket 3-ról 2-re csökkentették, a csökkentett, összesen 70 körös versenytáv pedig egészen 2001-ig érvényben maradt. Az idő közben Winston Openre átkeresztelt kvalifikációs verseny is immár az adott versenyre, semmint a következőre való bejutásért zajlott.
A leghosszabb ideig 1992 és 1997 között maradt változatlan a rendszer. Ekkor 2 30 körös, valamint egy 10 körös szegmensre osztották a 70 kört, az első etapot követően pedig fordított sorrendben folytatták a versenyzők. Az első ilyen rendszerben lebonyolított verseny óriási harcot hozott Davey Allison és Kyle Petty közt. A csatát előbbi nyerte, a befutónál történt baleset miatt azonban a Victory Lane helyett a kórházban zárta a napot.
1998-ban az egész versenyre érvényes volt az a szabály, ami a sárga alatti köröket figyelmen kívül hagyta, valamint a rajtsorrend meghatározására is egy 25 körös sprintversenyt hirdettek.
A NASCAR a kieséses rendszerrel is próbálkozott. A 2002-es, valamint a 2003-as versenyen a második szegmensbe csak a legjobb 20, míg a harmadikba a legjobb 10, illetve 12 versenyző jutott be.
A dohányreklámok tilalma miatt 2003 végén a Winston helyét a Nextel vette át a főszponzori szerepben, ennek megfelelően pedig maga a verseny is felvette az All-Star elnevezést, a fődíj pedig immár 1 milló dollárra nőtt.
A nézői érdeklődés fenntartása érdekében az új korszak éveiben is folyamatosak voltak a változások, melyek a bejutási rendszeren és a rajtsorrend kialakításán kívül a szegmenseket is érintették. Voltak évek, amikor 4 szegmensből állt a verseny, próbálkoztak már 5 szegmensből álló futamokkal, sőt, a legutóbbi, 2021-es verseny 100 körét már 6 szakaszra osztották fel.
Új helyszínek
A lebonyolítási rendszer mellett a helyszín, valamint az időpont is több alkalommal változott már. Az eredeti májusi időpontot 2020-ban a Covid miatt kellett megbolygatni, a július 15-re halasztott verseny pedig, először, és mindmáig utoljára a Bristol Motor Speedwayen került megrendezésre. A 140 körös viadalt Chase Elliott nyerte, aki később a bajnoki címet is megszerezte.
Fotó: NASCAR Media/Chris Graythen/Getty Images
2021-ben a Texas Motor Speedwayre látogatott el a mezőny, ahol a 21 fős mezőnybe a korábbi All-Star győztesek, a 2021-ben aktív korábbi bajnokok, az immár All-Star Opennek hívott kvalifikációs verseny szegmensgyőztesei, valamint a nézői szavazás győztese került be.
Összesen 6 szegmens teljesítését követően Kyle Larson örülhetett a sikernek, aki, akárcsak előző évben csapattársa, ugyancsak elhódította később a bajnoki címet is.
A lebonyolítási rendszer idén is hasonló lesz, ezúttal azonban nem 6, hanem mindössze 4 részre tagolják a versenyt.
All-Star győzelem és bajnoki cím egyazon évben
Az elmúlt 37 évben összesen 12 alkalommal fordult elő, hogy valaki egyazon évben megnyerje az All-Star futamot, valamint a bajnoki címet. A fentiekben ismertetett 3 esetet megelőzően legutóbb 2013-ban, Jimmie Johnson 6. bajnoki címének évében került erre sor. Johnson első összetett sikere is egy All-Star győzelmet követően jött össze, a nagy mester azonban ebben a tekintetben Jeff Gordon.
Fotó: NASCAR Media/Getty Images
A csodagyerek 4 bajnoki címéből 3-at All-Star győzelme évében szerzett, 1995-ben, 1997-ben, valamint 2001-ben. Rajta kívül csak a 7-szeres bajnok, Dale Earnhardt tudott triplázni. Rusty Wallace-nak 1989-ben pedig egyetlen bajnoki címét sikerült ily módon szereznie.
De mi vár ránk idén?
A 2021-es verseny után 2022-re is a Texas Motor Speedwayt választotta a NASCAR vezetősége az All-Star hétvége helyszínéül. A főverseny ezúttal 125 körös lesz, melyet 3 db 25 körös és egy 50 körös szegmensre osztanak fel. A versenyen 20 versenyző indulása már biztos, a maradék 4 helyet pedig a versenyt közvetlenül megelőző, 50 körös Open verseny szakaszgyőztesei közt, valamint a nézői szavazás győztese közt osztják ki.
A rajtsorrendet egy 2 körös időmérő edzés dönti el, melynek második szakasza egy egyenes kieséses verseny lesz, melyben a csapatokra is nagy szerep hárul. Az összecsapások ugyanis egy 4 kerékcserés pitkiállással kezdődnek, melyet követően az a versenyző jut tovább, aki a kiállást követően elsőként eléri a rajt-célvonalat.
A pit kiállásoknak verseny közben is nagy szerepük lesz, ugyanis a második és harmadik szegmens közti szünetben egy szintén 4 kerékcserés kiállás összideje alapján osztják ki az utolsó szegmens 4. rajthelyét.
A verseny győztese ezúttal is, mint 2003 óta minden évben 1 millió dollárral lesz gazdagabb. Az pedig, hogy a győzelem ismét kéz a kézben jár-e a bajnoki címmel, novemberben kiderül.
Az idei All-Star verseny magyar idő szerint hétfőn, hajnali 2-kor rajtol.